2008 ősz
Nagy Bandó András

1947-ben született, 1966-ban építőipari technikusi diplomát szerzett. A középiskola megkezdésétől kezdve, 1962-től színjátszónak készült, több társulat tagja volt, majd önálló előadóművészként kezdett szerepelni, számos pódiumműsort mutatott be. 1982-ben megnyerte a Magyar Rádió 2. Humorfesztiválját, 1988-ban megkapta a Karinthy Frigyes emlékgyűrűt. 1987-ben három hónapot töltött hajléktalanokkal, létrehozva az ország első hajléktalanszállását. Később ezért 1996-ban az ún. Aranyszalmaszállal, 2006-ban a Hajléktalan emberért díjjal jutalmazták.
Könyvei: Úton-útfélen (1986, 2007); Könyv azoknak, akik utálnak olvasni (2001, 2007); András könyve — Fordított teremtés (2002); András II. könyve — Kútásó (2003); Ízes beszéd (2003); 333 haIQ (2005); Sosemvolt Toscana (2006); Nagy Bandó világa (2007); Furcsa pár-beszéd (Sándor Györggyel, 2007); Orfűi medvehagyma kincseskönyv (2007), Kabaré-sikerlista (2007), Kalandárium 2005, Kalandárium 2006, Kalandárium 2007 (2008).
Verseskötetei és mesekönyvei gyerekeknek: Madarak tolláról (2004); Fából vasparipát (2005); Gyöngykaláris (2006); Szappanbuborék (2007); A táltossá lett kiscsikó (2007); Kicsinyek könyve (2007), Keresztnévsor (2008), Szivárványhíd (2008), A Kiskalácsai királyság (2008), Ringató (2008) Ami a bögyünkben van (2009), Nagyapám, nagyanyám és a vakond (2009).
CD: Tölgyből van a fakutya (2008),CD-k a verseiből: Madarak tolláról (Szélkiáltó); Madarak tolláról (Énekmondó), Fából vasparipát (Palinta); Hívd a nagymamát! (Halász Jutka); Tündér és tekergő (Holló); Gyümölcskenyér (Hangoló); Magyarország mennyország (Republic); Bio (Alma)
Fotó: Tóth László. Honlapja: www.bando.hu
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Nagy Bandó András
Bela Bartok búcsúja
Kodály-módszeren nevelkedett Népem!
Bartók Béla útról kiköltözött Nemzetem!
Innen írok a távoli Ámerikából, tudjátok, a lehetőségek házából! Ahol van a Fehér Háza, az orális szobával. Lehet, kicsit töröm a magyar nyelv, kutyául érzem magam, de valahogy próbáljatok megérteni végül. (Vagy végre? Nem is tudom, hogy helyes eb.) Most kaptuk itt a hírt a NASA-tól, hogy a Netnek mindjárt vége. (Marad a szonett!) És, hogy akinek van valami fontos üzenője, az teheti még, egyszer. A Bush kétszer, mert ő itt az elnök, ami olyan, mint otthon a Gyevi bíró vagy a Sas. (Nem, Sólyom!) A Net helyett jön majd a globális felmelegedés, elsősorban San Franciscóban, bár ott már egyébként is. (De ezt csak nektek, mert itt nem korrekt.)
Üzenem hát: végre van munkám, alkothatok, hívott egy szerkesztő a Music TV-ből. Ez itten nagydolog! Ti otthon meg se értitek. Van itt ez az arcon faragott királyfi, a Michael Jackson, talán hallottátok már, többször, mint engem. Ő itt egy csodált mandarin. És van neki olyan vára, mint a Kékszakállúnak. Sok ajtóval, sok gyerekkel. Mindegyiket egy ajtó mögé dugja. (Vagy ajtó mögött? Nem tudom, hogy helyes eb.) Neki írtam egy átdolgozást a Cantata Profanából, ütőhangszerekre és plasztikai sebészre. Azt mondta a szerkesztő, annyit kapok érte, mint amennyi a Kékszakállú ára volt. M. Jackson majd megy Budapestre is, ha már nem lesz olyan népszerű. Mint én otthon. Biztos, sokan mennek el rá, kicsi lesz a Zeneakadémia díszterme. Időben vegyetek jegyet, van ott egy iroda. Hollán Ernő utca. (Csak tudnám, ki ő!) Most hallottam, hogy a Concertómra akkora sorállás volt, hogy elért a Kárpátia étterembe (vagy -ig, nem tudom, hogy helyes eb). Megállt az idő vasfoga: olvastam a Neten, hogy már szeret engem a jobboldali sajtó. Nem ért, de szeret. (Nem ért váratlanul.) Nem értem hiába! (Vagy nem éltem? Hogy helyes eb?) Jó tudnom, hogy zeném ritmusára lépdel a magyar Gárda. Sajnálom, hogy nem lehetek otthon! Úgy látom innen, mégis csak megvalósult az álmom: a nép (vagy népek? Melyik helyes eb?) testvérré válásának eszméje. Hazám egy kis Mikrokozmosz. Isten óvja a demokráciát!
Sír a lelkem, hogy most is tele kofferrel kell elmennem. (Kodály ezt úgy mondta volna, hogy tele körönddel.)




