2008 ősz
Tatár Balázs János
1988-ban született, a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium végzős tanulója. Több városi pályázaton ért el helyezéseket novella- és színműírással. A Célpont Csoport alapító tagja, később az Új Holnap Stúdióhoz is csatlakozott. A kárpátaljai ÁlKárPátRáz webárium társszerzője. Fellépett a VIII. Nemzetközi Performansz és NehézZenei Fesztiválon, Szentendrén (2006). Írásait közölte a Spanyolnátha, a Parnasszus, a Zempléni Múzsa, az Új Holnap, az Együtt, a Cafe webfolyóirat, valamint recenziói jelentek meg a Kistangóban és a Spanyolnáthában.2007-ben érettségizett a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Verseket, kisprózát, recenziókat ír. A Diákpoézis 2007-en különdíjat, korábban próza és színműíró pályázatokon kapott elismeréseket. Írásait közölte a Spanyolnátha, a Parnasszus, a Zempléni Múzsa, az Új Holnap, az Együtt, a Cafe, a Kistangó és az ÁlKárPátRáz, valamint a 2006-os Mégse Légyott-kötet és az egész lenni magammal című antológia. Honlapja: www.ideat.freeblog.hu
A 2007-es Miskolci Tavaszi Diáknapok irodalmi pályázatán nívódíjat kapott. A 2007-es Parnasszus Műhelytalálkozó feladatverseinek egyik kategóriagyőztese. 2007-2008-as szezonjában a Spanyolnátha tehetséggondozó műhelyének (K.O. Műhely) vezetője volt.
LAPUNKBAN MÉG »
2008 ősz » 2008 tavasz » Pasolini » Rafting » Sárospatak » Székesfehérvár » Szekszárd » Tata » Veszprém
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Tatár Balázs János
Utolsó vacsora
Rendelek egy tükörtojást,
közepét süsd lágyra,
tojásból is csak az A-st,
tyúkok meleg ágya
adja kölcsön éjszakára.
Este szül majd bombát
világháló anyja,
kliensről szerverre lép át,
mint ki társát hajtja
világvége hangulatba.
Bomba robban széjjel
vezetékek mentén,
gépháború éjjel
mintha lennék
elf, félelf, ork: én?!
Csítelik a netet!
Törnek szerverparkot!
Hekker népe nevet,
Tyúk majd mondd: kotkot,
Ember: légyottdot
hu.




