Miközben a világ összeomlik,
Bartók III. zongoraversenyének
második tétele szól, és mert
olyan szép, kedvezményt
kapunk, nem az egész
világ, csak a háló, ami

ráfeszül, szakad le róla,
mint táncosnőről az utolsó
ruha, mikor már nem bízik
benne, hogy a szultán fölfigyel
rá. Ó, világvége, ne jöjj el!
Ó, háló, ne szakadj,

nem akarjuk a teljes mez-
telenséget — csak valami mögött.
Szólj, alig disszonáns, szomorú
zene, hadd nevessünk a sírókon,
kapcsolatra mindig van mód,
zongora bámul egy hegedűt.