2008 tél
Horváth Zsuzsa
1973-ban született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának magyar szakán, és az ELTE esztétika szakán végzett, majd az ELTE doktorandusza volt. 2000-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Intézetének tanársegéde. Kutatási területe Kaffka Margit prózája, melyből doktori disszertációját is írja.„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Horváth Zsuzsa

„Ahogy a modernek olvassák Marlittot” [1]
Lélektani regény — lányregény: a Mária évei műfajisága
A műfaj meghatározásának kérdéséhez kapcsolódó ismereteink és elvárásaink befolyásolják a befogadást is, hiszen a műfaj felismerése és azonosítása alapvetően maghatározza a befogadó értelmezési lehetőségeit. Jauss szerint „az új szöveg az olvasóban (hallgatóban) felidézi a korábbi szövegekből ismert elvárás- és játékszabály-horizontot, amelyeket aztán változtat, javít vagy csupán megismétel. A variáció és a javítás határozza meg egy műfajstruktúra játékterét, a változtatás és a reprodukció pedig határait.”[2] De mi van akkor, ha a recepció eddig csak egyoldalúan tárgyalta a kérdéses mű kapcsán a műfaj kérdését? Mennyiben befolyásolja az értelmezést, ha egy eleddig nem vizsgált kérdés kerül előtérbe? Egy szöveg befogadóval folytatott játékossága milyen hatással lehet a szöveg értelmezésére és a műfajiság kérdésére?
A Mária éveit a kortársi befogadástörténet a lélektaniság kérdése felől közelítette meg. A regény későbbi recepciójában is egyértelműen dominál a lélektani megközelítés.[3] Mind Bodnár György, mind Fülöp László tanulmányaikban arra törekszenek, hogy beleillesszék a regényt a lélektani regény hagyományába.[4] Bodnár György a Mária évei lélektaniságát a modern lélektani regény felől vizsgálva annak átmeneti jellegét emeli ki, hiszen a lélektani elemzésnek már kiemelt fontosságot tulajdonít Kaffka, de az ehhez szükséges prózatechnikai módszert, például a monologue enterieure-t még nem ismerte fel.[5] Fülöp László is köti a művet a lélektani regény hagyományához, hiszen Mária alakja kapcsán beszél a „lélektani irányultságú” személyiségképről.[6] Az elemző Mária lélekrajzát és sorsértelmezését az úgynevezett „Mária-jelenség” megértésében látja.[7] A Mária évei lélektani regényként való értelmezését mélyíti el a regényről pszichoanalitikai, szociálpszichológiai szempontokat felvető tanulmány Nyilasy Balázstól.[8]
A regény lélektani regény műfaji indexébe való besorolást a szöveg narrációja is alátámasztja a szakirodalom eddigi vizsgálataiban. Fülöp László értelmezését összefoglalva a regény lélektaniságát a narrációs megoldások több ponton is igazolni látszanak. Hiszen, amit a személyiségalkatról, a lélek belső életéről megtudhatunk, annak nagyobb részét nem a regényvilágtól független s önálló harmadik személyként kívülálló szerzői narrátor közlései tartalmazzák, hanem magának a hősnőnek a töprengő, vívódó monológjai, napló- és levélformájú megnyilvánulásai, valamint a dialógushelyzetek vallomásszerű önjellemzései. Külön figyelmet is érdemelnek a szöveg napló- és levélbetétjei, amelyek terjedelmileg a mű egyötöd részét teszik ki. Bekerül az elbeszélésbe a Seregélynek írott levelek egy sorozata s az a napló is, amelyet külföldi útjairól készít Laszlovszky Mária. A levelek és a naplórészletek beiktatása nemcsak az epikai közlésformák változatosságát eredményezi, egyúttal az elbeszélői nézőpont és a narrátorszerep megosztását és megsokszorozódását is jelenti. Többszólamúvá lesz általuk az elbeszélésmód, hiszen ezek a közlésegységek megbontják a regény narratív alkatának egyöntetűségét, az auktoriális elbeszélői formát átfordítják a szubjektív énregény egy sajátosan értett változatába.[9] A figura szubjektív belső nézőpontja jut érvényre a napló- és levélformában valamint a monológszerű jellemrajzban is. Az elbeszélői módszer s a komponálás a lélekrajz szolgálatára van rendelve a regényben. Kaffka tehát a Mária éveiben az analitikus lélektani regények kombinált narratív rendszerre épített formájával is kísérletezik, újszerűségre törekvő formanyelvi megoldást választ. A monológszerű egységek vagy az átképzeléses előadásformákba zárt tudatelemzések jelenlétét, a levelek és napló szerepeltetését is a főhős belülről való ábrázolásának a szándéka magyarázhatja. A többszöri nézőpont-keveredés és perspektívaváltás szaggatottá teszi az ábrázolást és a történetszövést.[10] Az igazi cselekményességet a statikus helyzetek egymásutánja helyettesíti. A dinamikus fabulálást a jelenetezést szakadatlanul kísérő leírás, reflexió, elemzés, kommentár mérsékelten epikus változatai háttérbe szorítják.[11] A fenti leírásnak megfelel Laszlovszky Mária személyisége is, hiszen az ábrázolt főszereplő introvertált személyiségalkatú, befelé élő és önelemző vallomásos természetű. A regény centrumában a pszichologizáló módszerű jellemrajz áll, mely az elkülönült, harmadik személyű narrátor közvetítő s közbeavatkozó részvételét is redukálja. Az egy alakra komponált fikció strukturális alapelve, az alakkiemelő szándék összhangban van az elbeszélésmód sajátságaival. A fenti áttekintés meggyőző érveket nyújt mind a narráció, mind a személyiségábrázolás kérdéseinek vizsgálatával a lélektani regény besoroláshoz. De lássuk, hogy a regényszöveg ad-e más, a fenti szempontot nem kizáró, de részben kitágító értelmezési lehetőséget a műfaji besorolásra.
A Mária évei és a lányregény műfaji kódja
A Mária évei című regénynek a lektűrhöz, a lányregény műfaji indexéhez való köthetősége a műfajhoz tartozó és reprezentatívnak tekinthető szerző nevének, műcímeinek, jellegzetes nőalakjainak megidézésével merül fel először. Hiszen a műfaj klasszikus hazája a német nyelvterület, legnépszerűbb művelője pedig Eugenie Marlitt. A német írónőre illetve műveire való intertextuális utalás Kaffka más szövegeiben is előfordul, a Süppedő talajon című novellájában, a Hangyaboly című kisregényében, egy Herczeg Ferenc-műről írott kritikában, és egy Schöpflin Aladárhoz írott 1917-es levelében.
„A kerti lugas és az ülőkés gallyú szilvafák, ahol fenn, az ágak közt ülve olvasta az első regényeket, derült és kielégítő Marlitte-kat gyermeklánykorában még — és a nagy, szellős szobák; az orvosságszagú ebédlő magoscifrájú székeivel a patika mögött; a hűvös, zongorás szalon, ahol zöld redőkön át zöld szőnyegekre vetődik megszűrten a nyári fény, s a lengő, világos függönyű udvari szobák itt, vendéghálók; mennyire ismert, megszokott itt minden zugot!...”[12] (Kiemelés: H. Zs.)




