2008 tél
Zsille Gábor

1972-ben született, Budapesten. Költő, műfordító, publicista, szerkesztő. 1990-1997 között teológiai tanulmányokat folytatott az Esztergomi Hittudományi Főiskolán és a Szegedi Hittudományi Egyetemen. 1998-1999-ben a Magyar PEN Klub titkára. 2000-2003 között Krakkóban élt. 2010-2013 között az Új Ember katolikus hetilap rovatvezető szerkesztője. 2006-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjban, 2008-ban Bella István-díjban, 2013-ban a Tokaji Írótábor nagydíjában, 2015-ben József Attila-díjban részesült.
A Magyar Írószövetség Műfordítói Szakosztályának elnöke. Angol és lengyel nyelvből fordít. A Magyar Napló versszerkesztője. Öt önálló verseskönyve jelent meg: Kihűlő, északi nyár (Fekete Sas, 1998), Elúszik, beköszön (Balassi, 2002), Gondolj néha Zalalövőre (Parnasszus, 2005), Amit kerestünk (Duna-part Könyvek, 2009), Össze (Magyar Napló, 2015). Tizenkilenc kötet műfordítása jelent meg, lengyel és angol nyelvből, legutóbb: Anna Świrszczyńska: Barikádot építettem (Magyar Napló, 2014). Szerkesztőként több mint húsz könyvet gondozott, legutóbb: Az év versei, 2015 (Magyar Napló, 2015). A HogyÖt és a Miskolc KapuCíner antológia szerzője.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu

Zsille Gábor
Utó
Emléknek egy-egy villanás,
testhelyzet, érintés, hang,
a gyűrt lepedő barázdái,
az összehúzott függönyön rés.
A többi a képzelet dolga,
és az a legrosszabb.
Búcsúszeretkezés
Közben mindvégig arra gondolni:
most vagyok utoljára benne,
most hevít utoljára e katlan –
combja mintha bárdként lebegne.
Közben arra gondolni: jó volt,
és az is jó lesz, hogy eldől:
most kell búcsút vennem e testtől,
e szomjtól és e nedvektől.
Semmi se biztos, így hát az sem,
hogy eljön a megszokott kéj,
talán már nem is azért mozgok,
már nem kell a megszokott kéj,
itt ágaskodó hajnal, ott éj,
salakká dermedt a parázs,
mellén reggel gyöngy betűk álltak,
estére macskakaparás.
Még válla köré fonom a karom,
makacs őserdei lián,
ahogy combja combomtól elválik,
hirtelen megnő a hiány.
Bőr és bőr végső kölcsönhatása.
Intim szférámon rést vág.
Reménytelenül finom rándulás.
Egyszerre undor és vágy.