2009 nyár
Balla Ferenc

(Bakó Fegya) Budapesten, 1954-ben született. Népművelő-magyartanár, riporter-műsorvezető, szerkesztő-dramaturg, publicista-tárcista, szövegíró-gitáros énekes, 2007 júniusa óta hallhatatlan rádiós. Hozzávetőleg négyezer riport, ezer óra élő műsorvezetés, ezer maga-olvasta jegyzet, ötven rádiónovella, a Petőfi Ösztöndíj alapító kurátorsága (a kedvezményezettek: Térey János, Szabó T. Anna, Peer Krisztián, László Noémi, Orbán János Dénes, Szálinger Balázs, Teslár Ákos, Varró Dániel, Farkas Wellmann Éva, Dunajcsik Mátyás) köthető nevéhez. Legismertebb műsorai voltak: Reggeli Csúcs, Családi Tükör, Csavargások, Leporoló, Városnapok, „Sors, nyiss nekem tért...”, Premier, Talpon.
„Rövid vágás a villogó szikével,
akárha csecsemő mellén...”
Lanczkor Gábor
Spanyolnátha, 2005 november
SPN Könyvek 4.
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Balla Ferenc
Én és Bartók
Kínosan megcsinált, reszelt, meg vörösre lakkozott — nem is körmei —
karmai voltak. Hatodik végén megbeszélte anyámmal: jobb, ha
abbahagyjuk. Mikor Anya elmondta nekem, sírtam kicsit. A hatvanas évek
lehető legborzalmasabb festéke a haján. De hát inkább azok a
körmök/karmok. „Keresd meg a tűt, én meg a gyüszűt”, borzalmas volt.
Neki is, meg nekem kivált. „Fijúmei kikőtőben áll egy hadi hajjó.”
A dallamot még csak-csak kipiszkáltam, de a bal kezem. Oktatott.
Kioktatott. Bár tizenhatoddal elébb ért a körme a billentyűkhöz, mint
az ujja. „Fújja a szél, fújja.” Fújta. Fújtatta. Fújhattam. „Haza felé
fújja”. A Néni szépen leszoktatott a zenéről. Pedig még Poldi Papával
elvoltunk rendesen. Orromra sem kötötte volna A Néni, hogy Poldi
Papának egy fia is volt. Walami Amadeus. A fizetéséért effélékről
aztán nem. Sehogy. Dafke. Szóval A Néni, meg én küszködtünk: „Szegény
legény vaaagyokén”. A bal kéz ujjai meghaltak megint menten.
„Krajcárom sincsen”, semmi sem volt. Muzsika legkevésbé. Kín volt és
küszködés volt, és borzalom volt, és billentyűknek a püfölése. A Néni
vérkörmös parancsai miatt vertem rendest a pianinót. „Kis kece
lányom”, lónak a fasza. Bartóknak meg az anyja, aki a sivatagban
homokért. Ma már tudom, A Néni több minden nem volt: muzsikus,
pedagógus — ember (se nem). Azért tudom, mert Csillától megkaptam
kazettán a Für Kindert. Valami Kocsis — vagy ki — játszta. És ottan
tréfa vót, meg bánat vót, meg lélek vót, meg ZENE vót, meg MINDEN
volt. Az a qrva mikrokozmoz makrokozmosszá változott. Kitágult,
kiszépült. Kimindenedett. „Fordulj ide mátkám asszony.”































