2.

Ha azt mondom, nem akarom ismételni magam, ezért nem ismétlem magam, nem mondok sokat.

4.

Elkészült a kávé. És van jó bordó borom is, ha kérsz. Foglalj helyet, érezd magad otthon. Mesélj, merre jártál mostanság, merre jártál, mióta nem láttalak. Régen találkoztunk úgy, hogy beszélgetni is tudjunk, hogy ráérjünk egymásra kicsit. Pedig voltak azok a bizonyos évtizednyi évek, amikor el se képzelhettünk volna a világot egymás nélkül, magunk nélkül, mégis, a mi életünkben is beköszöntött a távolodás, felépült néhány fal, források törtek a felszínre, hogy eleinte tiszta és friss vizet kortyolhassunk belőlük, ám aztán észrevétlenül patakká, sőt folyóvá duzzadtak, szélesen és mérgesen hömpölyögnek azóta is, mintha tudnák, csónakot készíteni, hidat építeni se időnk, se energiánk nincs, csak a távolság nő, túlsó partok jöttek létre tehát, idegenné lettek az addig észrevétlenül ismerős tájak.

9.

Egyenes felsőtesttel, határozott lépésekkel, barátkozón előrenyújtott karokkal is tagadhatatlan az esemény ünnepélyessége, zavarodottá tesz a talpam alatt gyűrődő vörös bársonyszőnyeg.

16.

A helye nem betölthető, mert nincs konkrét helye. Ideje sincs, nem időzik. Nem tartózkodik kétszer ugyanott, beleveszne a tétlenségbe.

Nem hagyja, hogy rásötétedjen, mielőtt kiér az erdőből.

Erőt ad a mellette állóknak, a könyökkel helyet követelő tülekedőket szánalmas mozdulataikba merevíti, hogy piruljanak, személyiségfejlődésük érdekében.

25.

Folyton kavargó porban nemhogy várat, kunyhót építeni is lehetetlen, mégis hányszor próbáltuk már, soha nem adtuk fel, nem csorbult a büszkeségünk (tekintélyünk), nem nőtt bennünk a félelem.

Talán csak az érzékeink tompultak, egyre masszívabbak, strapabíróbbak lettünk, amiből egyenesen következett, hogy szigorúbbakká, kíméletlenebbekké váltunk. Annak jó, aki munka közben nem találkozik velünk.

26.

Jó egy kicsit fegyvertelenül üldögélni. A folytonos küzdés közepette ezek a biztonságot nyújtó, kellemes percek, órák valóban frissítik nemcsak a testet, hanem a szellemet is. Oly sok éve dúl már a háború, hogy zuhanyzáskor, fogmosáskor, borotválkozáskor alig merek a tükörbe nézni, bár megfáradt tekintetem fénytelensége rég nem borzaszt, vértől és füsttől mocskos arcom, nyakam látványát azonban egyre nehezebben viselem. Sokáig azzal áltattam magam, az ott nem én vagyok, majd mindjárt, ha lemostam magamról ezt a torz maszkot, na, majd újra előbújok, akár farsang végén az elégedett kisgyerek, de nem — a foltok maradnak, nem lehet megszabadulni tőlük, a bőrömbe, a húsomba ivódott a pusztulás. A mosolygásról is kénytelen voltam leszokni, a halálfélelem iszonyata töltötte el a körülöttem ülőket.

39.

Csak ez a köhögés ne lenne. A tea mindig vizes. Attól van a köhögés. Állandóan kapar a torkom. Utoljára akkor éreztem ehhez hasonlót, amikor szerelmes voltam. De hazudok magamnak már megint, hiszen én még sohasem voltam szerelmes.

50.

Azt hallottam, előléptettek.