PA megismerését nem terveztem előre. Álltam a MM előtt VT-vel, a MM valahol a 90. számnál járt, a '90-es évek voltak épp, PA versét olvastam és bólogattam. Mindig bólogatok, ha valami tetszik, vagy meg akarok ismerkedni vele, hat, ingerkedik.

Fogtam A tenger dicséretét, néztem-olvastam, nem emlékszem, mikor jutott el hozzám először ez, VT mutatott sok mindent akkortájt, a képvers megilletődést váltott ki, én nem vagyok jó képverselő, próbáltam, a szöveget szétszedni még megy is, a reklámiparban munkálkodom, PA képverseit meg újraváltották a versek. Emlékszem, amikor valaki mondta, PA visszaklasszikusodott, a Médium-Art antológia után volt a kezemben, most előkeresem, piros-fekete, nagy alakú (nagyobb alakú). PA rendíthetetlennek tűnt a szememben, hogy az árral szemben, majd a szemben menő árral is szemben megy, igaz, akkor a '90-esek közepén mit se értettem az áramlatokról, a tenger ide vagy oda hullámozhatott.

Fogtam Franciaországot, és elmentem Párizsba, szembe jött velem egy múzeumból L.SL, jött velünk a kirándulóbusszal, le a Cte d'Azurra, majd Marseille-be is, egy kávézóban leülünk PA-val beszélni, igen, örülök, igen, milyen jó árszembemenős költővel kávézni Marseille-ben, a halpiac mellett a tengert megemlítve. Milyen jó év is, tán a '90-esek vége volt. Kalandos volt.

A Medúza jön velem szemben a könyvespolcon legközelebb, arra emlék­szem, akkor kezdem érteni PÁ-t, hogy mit is csinál, hová kanyarodik, hová megy a vízbe, és mit halász ki, az idegentengerek, a franciavízivás, a kül­hon­kan­dalló átmelegedésében, amikor a vizes göncök a halillatban szá­radoznak.

Fönt vagyok nála a váralján, kinézünk oldalra, talán kávé az a kezemben, a Jelenlétről beszélgetünk, meg kicsit rólam, dedikált Non-figuratív van a másikban, olyan visszagondolni ezekre, mint féltve őrzött tányércserepekbe merni a levest, s titkon reménykedni, hogy valahogy összeáll a kép, az aranyozott szegély körbefut újra, nem szabad melegíteni a mikróban, oda a mirelitpizza se való, a tűzhely gáztüze az igazi. Nem tudom, hogy erre gondolhattam-e akkor, s lesz-e merszem még egyszer erre gondolni PA-val egyidőben, hogy lesz-e merszem PA-ról úgy gondolkodni, hogy titokban barátságtakaró alatt vagyok, hogy titokban PÁ-t olvasok kislámpafényben, hogy a tengert együtt dicsérem vele.

Felhív valamelyik nap, hosszú idő után érkezik vissza, elfelejtettem, honnan, anyukámat ismeri, mondja, érdeklődik, hogy kiállítás, és hogy festeni kezdett. Aktok kerülnek elő a telefonból, kíváncsivá tesz, érdeklődöm PA felől és a grafikaszínek felől, hogy milyen aktok, hogy aktrészletek, alaktrészek, meglep itt is, később látok tőle festményeket és grafikákat, párat egy Szigliget-helyen, egy honlapon, P60, PA50, Énkb30...

Látomásaim között egyszer PA kiemelkedik a tengerből, lánya arcával a kézben, VP búgja A születésnapot egy 50W hangfalpárból, összesen 50 vagy 2x50, a hangfal is búg, nyűttek az alkatrészek, fut át az agyamon, hogy idegenek vagyunk, sosem ismerjük egymást meg, már, a folyton változó felszínű arc mögött az ember láthatatlan marad, harminc perccel az évforduló előtt azon gondolkodom, vajon lehetek-e, tudok-e olyan láthatatlan lenni, mint ő, s közben az egész életből meríteni, abból a sós legmélyből, mint hal a tengervízben.

De nem ez az utolsó szín. Miskolc koszossárgája átvillamosozódik rajtam, felolvasóban a kávézó felé tartunk, ZSZ-vel ő, BÁ-val én olvasom fel, s mérgeskedem, hogy otthon hagytam az Idegeneket is, A születésnapot is, az Arcokat anyám ágyán láttam utoljára, PA45 és PA50 között a tenger töltötte ki a kapcsolatunkat, isszuk a kávét közben, olvasunk, hallgatjuk egymást, beszélünk pár percet, örülök neki, egy 50W-os hangfalból szólal meg a mikrofon, még ez is összevág, gondolom — most —, a sárgaporos város élményrendszerébe de jó odatenni PÁ-t, most, ahogy írom le ezeket, az élményekbe támad kedvem fürödni, eresztem a kádba az élményfürdőt, fürdősót keverek a víz közé, elkeveredek, megnyugszom, arcomon kisimul egy mosoly, lehunyom a szemem, látomásaim közt PA köré aranyszegély fut, helyére kerülnek a részek. Összeáll a cserép.