2009 tavasz
Kürti László

1976. november 29-én született Vásárosnaményban, Mátészalkán él, az Esze Tamás Gimnázium tanára. Első verseskötete 1999-ben jelent meg Félszavak címmel, Kovács László néven. E kötet második kiadása 2000-ben látott napvilágot. 2003-ban második kötete már Kürti László neve alatt jelent meg Akvárium címmel. 2003-ban Kocsis-Hauser Díjat kapott. 2003-tól tagja a Fiatal Írók Szövetségének. Írásait közölte a Parnasszus, Új Holnap, Spanyolnátha, Hitel, Liget, Polisz, Prae, Új Forrás, Új Horizont, Partium. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia szakán végzett. 2006-tól a Partium irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat versrovatának szerkesztője; többek között a Bárkában és a Mozgó Világban is publikált. 2007-ben Balázs Ferenc-díjat kapott, Alkalmi otthonok címmel jelent meg kötete a Parnasszus gondozásában. Legújabb verseit az Élet és Irodalom, a Kortárs és A Vörös Postakocsi közölte. 2006-tól 2008-ig a Partium irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat versrovatának szerkesztője. 2010-től a Partium irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat versrovatának Főmunkatársa.
A 2007-ben megalakult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Írók Társasága (SZIRT) Irodalmi Egyesületnek alapító tagja. 2009-től tagja a Magyar Írószövetségnek. 2010-től tagja a József Attila körnek (JAK). Végzettsége szerint filozófus, testnevelőtanár, gyógytestnevelőtanár. Honlapja: www. kurtilaszlo.hu
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Kürti László
Mint holdon a telkek
Éjjeliszekrényemen a rágód. Szikkad a hajnal.
Gyűlnek a szentek, koldus testek a járdán.
Nyitva az ablak.
Még fénylik a párkány.
Csípősek a percek. Új élet: csippan’ az óra.
Foszlik egy álom, foltozom egyre.
Kusza emléked,
nyirkos tenyeremben.
Ősz van, a város, sárgul az arcom. Magamra hagytál.
Zajlik az utca. Csorgó reggeli lelkek.
Asztalomon végre
szétroppan egy üvegpohár.
Üres vagyok, mint telkek a holdon.




