2010 nyár
Csobánka Zsuzsa
Miskolcon született 1983-ban. Az ELTE-n magyartanári, a Színház- és Színművészeti Egyetemen drámapedagógus diplomát szerzett, fő kutatási területe a kortárs irodalom tanítása magyarórán. 2005 óta rendszeresen publikál neves folyóiratokban verset, novellát és kritikákat egyaránt. Első kötete Bog címmel 2009-ben jelent meg a Szoba Kiadó gondozásában. 2010-ben Móricz-ösztöndíjat kapott.LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Csobánka Zsuzsa
A fehér
A legszebb akartam lenni,
akinek körberajzolják a testét.
Kihordtam az összes magzatot,
mennyi tárgy, halott emberek,
pokol ismerni mindegyik arcát,
a csontocskákat és az inakat is.
Ez a szerelem dadogó sínt ért, kisiklott.
Kimondtam, elhallgatta, hogy érez.
Kontinensek között élettelen lebeg egy pilóta,
azt hazudtam, tudok várni is.
Különben a legszebbek úgyis mind hazugok.
Addig a bogarak, a hangyák masírozása tartott,
eső előtt, eső után figyeltem őket,
lassan közéjük álltam.
Megengedték, mert közéjük való vagyok.
Csak emeld a lábad, menetelj,
mi nem közeledünk, s te is csak távolodni tudsz,
amire emlékezni akarsz, fájdalommal terhes,
s mint ilyen, talán fájni fog.
Így lettem a legtisztább a tisztátalanok között,
suszter- és ganajtúróbogár,
szépek vagytok, bárha testetek
szemétben turkál, és az ízelt apró láb
még igazából járni se tud.
Egy helyben tapogatózik,
önmaga körül forog.




