2010 nyár
Székelyhidi Zsolt

1973-ban született Debrecenben. Író, költő, zeneszerző, számítógépes grafikus, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011-től főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, 2009).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
1999-2004 között a Chautauqua zenekar (http://chautauqua.underground.hu) alkotója. Cédéje: Of Your Eyes (Hipster Sound, Szolnok, 2003). 2005-től: soundZcapa (experimentális, zaj- és ambient zene; live-act-ek, http://www.myspace.com/soundzcapa), és Sepoq zenekar (industrial metal), 2006-tól Schlafwagen (dark ambient, dark wave, experimental noise, industrial zenei projekt). 2007-2008-ban a Parnasszus online szerkesztője. 2008-tól Susanna Laknerral közösen multimediális kísérleteket folytat. Munkájuk a II. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálén debütált. 2009-ben az Arnolfini Fesztiválon, az oregoni Fluxus Fesztiválon és a venezuelai vizuális költészeti biennálén szerepeltek.A Spanyolnátha Könyvek sorozatban 2009-ben jelent meg Ördöngős című kötete. A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Székelyhidi Zsolt
HiperSpan 3. − Stan és Span
A Spanyolnátha hiperaktív hiperburleszkje fekete-fehérben
Nosztalgiára is szakítanunk kell alkalmat, betesszük hát a gépbe a Youtube-ot, a Tecsőt magyarul, beírjuk a keresőbe Laurelt és Hardyt avagy Stan és Pant, s nézzük feketefehérben. A burleszkfilm hőskorát. Látom magam gyereknek nagyapám mellett a kanapén, a képsorok miatt ültünk le, teát kortyolunk, sakkot megszakítva, együtt mosolygunk sorban a Sztan és Panon. A kalandokon. Na, nem olyanféléken, mint azok az igazi hősiek, mint Tarzanéi, dzsungelesek, oroszlánosak, hanem kicsik, városiak, mindennaposak, félreértettek, félrenézettek, eltévesztettek. Aprólékosak, bütykölősek és láthatóan lehetetlenek. Nevetünk, hogy kilögyböljük a barna teát a kekszre, de nem szólunk nagyinak, ügyesen úgy hagyjuk. Mintha nem venné észre, ő meg mosolyog rajtunk, néha kacag, ahogy nézzük.
Sztan és Pan az idegenlégióban. Egész estés, nagyi csak háromszor ül le, mert ilyenkor nyugodtan mosogathat, de a nagy vidámságra csak leteszi a rongyot, mellénk szusszan, elhiszi nekünk, hogy vicces, a nevetésünkből tudja és szinte már gurgulázik, ahogy kérdezi: mi volt, mit csináltak? Látja a tévében a feketefehér Sztant Pannal, közben kérdezi az előző mellé, hogy nem kérünk-e zserbót még, esetleg süssön-e mézestésztát, nem mézes sütit, hanem tésztát, mert Szoboszlón letésztázzuk a sütiket, a zserbótészta és a krémestészta, mondjuk kívánkozva, csak a csokiskeksz nem tészta. Pan képe elsavanyodik, a némafilmen csak a mimika látszik, a Tecsőn rossz a felbontás, elvesznek a finomabb részletek, az arc teljes képernyőn zajos, a hegedű serceg.
A film hőskora. Mindenki hős volt, kevés film készült − sokan nem hittek benne, a színháztól vette el az időt, mondták a nők Murnaunak a Nosferatu szereplőtoborzásakor − nagyi visszamegy vizet törölni, papa sakkot ad, van valami illat a levegőben, amiről később kiderül, hogy sülő pogácsa, két óra még vacsoráig.
A Tecső végez a filmrészlettel, eszembe jut hirtelen Hacsek és Sajó − Markos-Nádas módra.




