Alekszand Makarov-Krotkov
(1959)

ÉJSZAKA
                     K-nak

fölriadt sóhajomtól
titkolt szavam
− óvatlan voltam −
 s ajkadon kezdett el
 susogni


SÖTÉTBEN

testetlen sötét
minden éj
mint az emlékezetvesztés

kinek suttogjuk
ki hallja meg
hogy susog ajkunkon a szó?


BIZALOM

ikonnál
sötétebb
a fa

puszta kézzel
illetem ágát

Alekszandr Tyimofejevszkij
(1933)  


LORELEY

Szolovjovi kórházban fekszem,
Hatos a kórterem száma,
Se inni, se enni nincs kedvem;
Reggel óta szenvedek már ma.
Borostás arcom elvadult azóta,
S mint egy bagoly, nézek rátok,
− Kötözni való idióta −
Egyre csak pár szót darálok
Kifulladásig, s megint kezdem,
Motyogva, halkan, sírin:
Ich weiss nicht, was soll es bedeuten,
Das ich so traurig bin.

Irina Kovaljova
(1964)


A BOROVSZKIJ UTCA

A dácsaablakból, mint nyáron,
Oly hars körül itt a zöld.
Napok csorognak csöndes áron,
S jólét, siker is ránk köszönt.

Zöldjével mindent, mi fáj s éget,
Üdén gyógyít itt a lomb,
S ha Szűzanya magához kéret,
A mennybe száll majd a gond.

Dalolni gyűlnek a szomszédok,
És kocka perdül itt ma,
S mert rád leltem - az élet fényt oszt;
S ez így is volt megírva.

ÖTÖDIK ÉVSZAK

Rebegnek a gyászló berkenyék,

Sápadt rubin ajakuk neszét

Elnyeli mind a hóvilág.

Fehérbe bújt zörgő babér

Árvult léptek alatt az avar,

Április hetet-havat kavar,

S az ötödik évszakba ér.

Száraz könny a levél, pereg,

S nemhiába zokog az erdő:

Az ötödik évszak már eljő -

Jelena Iszajeva
(1966)

DIADALMAS

Mindent tönkre azért a babona se tehet.
Szirmokat szórtam, sorra szélnek eresztve.
S harmadikra a székfű kikotyogta: „szeret”.
Előbb „rá se ránt” volt,
                              majd „a fene megette”.

Szemem a júliusi kertről felemelem,
Homlokba hulló frufrum oldalt simítva:
Azt választottam büszkén, ami kellett nekem,
S nem azt, ami előre meg vagyon írva.

MILYEN CSÖNDES…
(Kakoj horósij, tyíhij…)

Milyen csöndes, jó a nap ma,
Mindenen lustán napozva
Nap heverész.
Homokot ás meg lapátol
Egy csöppség, eb ugat távol,
S a lélek − válva súlyától −
Csodára kész.
Ami fontos: a méh hangja,
S hogy törzsön csordul a gyanta,
És most is kerül asztalra
Csilló eper.
Fény és melegség a lényeg,
Porig ég a múlt egészen,
S lehull mindaz, mit átéltem:
Fölös teher.

Leonyid Volodarszkij
(1950)

A VÍZÖZÖN HÍRNÖKEI

Vízözönt hírelnek a záporok
Mindenütt, és mind erősebbek.
„Európa-ház” − az ár rád zuhog,
Kényelmed most kényelmetlen lett.

ISTENEM

Istenem, úgy hittem benned, úgy,
Ahogy végképp nem hiszek benned most!
Cárnőtől rabig röpke az út,
S bukott angyaltól is fenevadhoz.

1939. szeptember 1.
                      A 70. évfordulóra

Szeptember kesernyés keserv*-ízébe
Égett gumi- s koromszag vegyült.
Gorgó-Medúza állt dermesztő merevül
A Varsói Szirénnel szembenézve.
És kardcsapásával a lengyel panenka
Nem tudta leütni e szörny fejét a porba.
S nem fehére − föle pezsgett a bajor sörnek:
A véres habok minden szájat megpörköltek.
Meztelen lány csüngött a főhadnagy nyakán,
Elengedni nem volt ereje sem talán.
A láthatatlan szálra egy ördögfi** kúszott,
Melyet atyja Moszkva-Berlin között húzott,
S táncolt soká rajta önkívületben, fenn!
Erdőn át meg csóvás fényt húzott a nap,
Ott, hol hömpölygő tankok sora haladt
S hamvadt el sorra a lávás tűzözönben.

                                                 2009.szept. 1.