2010 nyár
Turányi Tamás
1966-ban született Kaposváron. 2001-ben a Parnasszus költészeti folyóiratban mutatkozott be, s ugyanebben az évben jelent meg első verseskötete Édesgyökér címmel az Aesculart Kiadó gondozásában. Második kötete, a Kerek szeptember 2006-ban látott napvilágot a JAK-füzetek sorozatában, ezt követően a 2007-ben, ugyancsak a JAK-sorozatban megjelent Egészrész című versantológiában szerepelt. Harmadik verseskötete Benzinkút címmel 2008-ban jelent meg a Szoba Kiadónál. Jelenleg első regényén dolgozik. A HogyÖt és a Miskolc KapuCíner antológiában szerepelt. „két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Turányi Tamás
Ingyen előadás
(Ladányi Andrea a sajkodi strandon)
Apró nő ül a vörös bazaltkövön,
egy órája mozdulatlan.
Szerintem titok, hogy most is dolgozik.
Vajon oda akar száradni,
vagy maga is kővé válni?
vagy egyenesen bele, mint fosszília,
ne tetemnek nézzék, leletnek.
Szárnyas őshal-lány,
alighanem ezt az alakot választotta.
Na tessék, és mégis mozog: a kiálló
lapockák önárnyéka, mint azték
napórán, az előbb valamit haladt.
A szeme csukva, de a szája
sarkán látom, hogy észrevett.
Alkarja izmai fordulnak kicsit,
mint néha maguktól a sóval teli,
elegánsabb, vékony hajókötelek.
Na látod, fiacskám, ezt kéne megtanulnod,
olvasom a szélborzolta szőke sínszög-hajat,
hogy nem kell hadonászni,
ha akarom, ezen a világon úgyis minden tánc,
talán neked is ki kéne bírnod, ha valami
órákra az üres papír elé ültet.




