Nem megyek, na. Nem leszek, ott veled, európa nem vár, diósgyőr félúton, a gyárig növesztek villamosbajuszt, a szinva visszamos, nincs víz, csak vodka, iszamós a kert, merő lucsok a káposzta. Nem kertelek, időt, tízévnyi esőt és sarat betonoztak, nem tudom, mit vársz még, tőlem aztán! Alkalom is akadt, egymás mellett, után, te liba-, én eladósorban, -szorítóban a vasvárosi szívatóban, a dal is mondja: öreg járgány szinvatóval, jártányi erő, vágányság sem elég, hogy találkozzunk. Nem megyek, tíz év szeszvíz után sem a déry-parton ülve, sem operát hegedülve, itt finom a hassé, ital a toroké, toroskáposzta, italoopera -diszkó helyett, színészek éneklik, hogy egyedül nem megy, nem látod, de egyedül vagyok, bebetonozva, szakállegyenesen. Európa a karzaton pihen, a szinva cseppfolyós, biztos szép vagy, akár az előadás. Szeretnék, te is tudod. Mégse megy, megváltoztam, akkor olyan voltam, most meg sok a bajszom, kajabálok, sárral betonra dobálok. Nem tudok megülni egy déry-helyben, pláne előadást, felvonást, vonulást végezni, villamosra váltani helyjegyet és nem leülni, állni, és a többi — de csak berúgni van erőm, a vonósokra inni. Nem megyek, egyedül vagyok, nem leszek ott, hogy végül megint jóvá tegyél. Hogy te tegyél jóvá, ami(n)t csak lehet.