Székelyhidi Zsolt

1973-ban született Debrecenben. Író, költő, zeneszerző, számítógépes grafikus, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011-től főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, 2009).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
1999-2004 között a Chautauqua zenekar (http://chautauqua.underground.hu) alkotója. Cédéje: Of Your Eyes (Hipster Sound, Szolnok, 2003). 2005-től: soundZcapa (experimentális, zaj- és ambient zene; live-act-ek, http://www.myspace.com/soundzcapa), és Sepoq zenekar (industrial metal), 2006-tól Schlafwagen (dark ambient, dark wave, experimental noise, industrial zenei projekt). 2007-2008-ban a Parnasszus online szerkesztője. 2008-tól Susanna Laknerral közösen multimediális kísérleteket folytat. Munkájuk a II. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálén debütált. 2009-ben az Arnolfini Fesztiválon, az oregoni Fluxus Fesztiválon és a venezuelai vizuális költészeti biennálén szerepeltek.A Spanyolnátha Könyvek sorozatban 2009-ben jelent meg Ördöngős című kötete. A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló


Székelyhidi Zsolt
Deventerűr
Közben úgy határoztam, hogy mindenhová űrjárművel megyek. Igaz, körülményes indulás, de gyors és megfizethető, megéri, négy perc alatt bárhová odaérsz, még ha három egész nap az előkészület, és persze bizonyos alkatrészeket vagy újragyártatsz a helyszínen vagy viszel magaddal pluszban.
Amikor Deventerbe indultam, beraktam plusz egyet magamból is. Érdemes rászánni a pénzt és az energiát, hogy leklónozzam magam és elvigyem bizonyos helyekre, ahol például nem tudnék sokáig maradni. A hollandoknál nagyon jó, a sör és a környezet megéri, szűk és szép terek, szép emberek, magyarokat is találni.
A klónom megismerkedett valakivel. A deventeri éjszakában, sok volt az ital, élőzene, hangulat. Angolul beszéltek, annyit nevettek, én meg kezdtem elfáradni, hazabaktattam, de az a csiling nevetés bennem ragadt még másnapra is, a szeszes ájulás és az ideges pattanás ki az ágyból — a hang végig maradt.
Nem maradok, határoztam el aznap, de hát ez még két-három napot jelent, míg a hajóra felcsavarozzuk az összes plusz alkatrészt, az összes szimmeringet betoldjuk, beágyazzuk a szigetelést. A klónomra meg most nem számíthatok úgy, jó, tudom én, ezt is akartam, világot láttatni és meséltetni, úgy ott lenni, hogy közben máshol is lehetek... Furcsállom, hogy a lány nem engem választott. Az igazit, mármint: az eredetit. Nem mérgesen furcsa, hanem érthetetlenül. Talán a klónon még nem fogott az idő, bizonyos döntések még előtte állnak, bosszúságtól mentes, önfeledt mosolya lehet, ami minden klónom atyjának, az utazó kapitánynak, az űrbenjárónak, szóval nekem már talán sosem.
A klónom harminc napja létezik és nem jön vissza velem. Azt nem mondja, hogy meddig marad, mit forgat a fejében, kikísérnek a kilövőhelyre, integetnek, a bal kezével úgy csinál, mintha telefonálna, hogy tartsuk a kapcsolatot, majd hív, de én is hívjam, és meglátogathatom majd őket... Ezek vannak abban a kézmozdulatban, ahogy az enyémben is ezek lennének, de csak zavart biccentéssel köszönök, és sürgős gombtekergetésbe és potméterhúzkodásba kezdek, hogy végre lefelé nézhessek, el és ne ki az ablakon, ahol ők szépen összeölelkeznek és mosolyognak, olyan szájizomösszehúzódással, amilyet én már sosem fogok tudni, ami nekem már nem megy.
Három és fél perc alatt hazaérek, nincs kedvem összeszedni a leváló szigetelőelemeket és az ejtőernyők miatt szanaszét fújt kisebb vackokat, a kilyukadt tömítéseket. Egyenesen a szobámba megyek, és nem gyújtom fel a villanyt automatikusan.




