Fátyol Zoltán

Fátyol Zoltán1954-ben született. Az egri tanárképző főiskola matematika-rajz szakán végzett. 1984-től tagja a Művészeti Alapnak, 1992-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége festő szakosztályának. Önálló kiállításai voltak többek között Debrecenben, Kölnben, Drezdában, Görlitzben, a svájci Neuchatelben és Sorens-ben, munkái csoportos kiállításokon szerepeltek a világ több országában Japántól Mexikóig. Első írásait az Észak-Magyarország Literátor című irodalmi melléklete közölte. 2005-ben közölte a Spanyolnátha, a Parnasszus, a Liget és a Magyar Napló. Önálló kötete: Két kép az álom. 1991-ben és 1997-ben a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Káplár Miklós-díját kapta. 2000-ben Holló László-díjjal jutalmazták, és a lengyel Ezüst Négyszög Biennálen a Przemysl-i Vajdaság díját kapta. 2004-ben lett Csokonai-díjas.

SPN könyvek ajánló

SPN Könyvek 8. Berka Attila: Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010

Bővebben
Miskolc Kapucíner, A Spanyolnátha antológiája a nyolc évszázados Miskolc köszöntésére

Bővebben
t á m o g a t ó i n k
 NKAmaszre
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata