Székelyhidi Zsolt

1973-ban született Debrecenben. Író, költő, zeneszerző, számítógépes grafikus, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011-től főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, 2009).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
1999-2004 között a Chautauqua zenekar (http://chautauqua.underground.hu) alkotója. Cédéje: Of Your Eyes (Hipster Sound, Szolnok, 2003). 2005-től: soundZcapa (experimentális, zaj- és ambient zene; live-act-ek, http://www.myspace.com/soundzcapa), és Sepoq zenekar (industrial metal), 2006-tól Schlafwagen (dark ambient, dark wave, experimental noise, industrial zenei projekt). 2007-2008-ban a Parnasszus online szerkesztője. 2008-tól Susanna Laknerral közösen multimediális kísérleteket folytat. Munkájuk a II. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálén debütált. 2009-ben az Arnolfini Fesztiválon, az oregoni Fluxus Fesztiválon és a venezuelai vizuális költészeti biennálén szerepeltek.A Spanyolnátha Könyvek sorozatban 2009-ben jelent meg Ördöngős című kötete. A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló


Székelyhidi Zsolt
Teátrum viharban
Drágáim!
Az űr sötétjéből bukkanok fel, mint a bolygókő, ami lehull vagy azt se, csak elég. Hajóm a kerti budi, alakítottam repülővé, benne szék, asztal, kormánykerék, normál a nyomás és a levegő oxigénjuttatása is megoldott akváriumi légcserélővel.
Pestről indulok, Astoria, négy perc az egész budival, szépen átalakítottal persze. Pályaszögem épp megfelelő, az idő meg rövid, hogy akvarisztikai légpumpám be se kapcsol, egy jó nóta sem megy le a válogatáskazettán, a kinézőkén meg úgy teker az ég, mint az állócsillaggömbökre szerelt tejút-vetítőkön a planetáriumi kisfilm.
Jó ide lejönni, mondom később a Déryné utcába csapódva. Amikor a füst elsodródik, látom, hogy egy járókelő sem maradt a jármű alatt, bólintok néhánynak és lemegyek, ahová jöttem. A pincében érzem a teret, a beömlő füst miatt már-már megfoghatóan sűrű a levegő. Nem lebeg, mégis körbevesz minden és mindenki itt, mint ott fent a hajó.
Ahogy tisztul a kép, képes vagyok a kiállításra látni. Nyugodt barátaim, üdvözöltök, megmosom a kezem és hiába dörzsölt, koszos gallérú ingben intek felétek a vécéből kijövet. Szeretettel fogadtok és kértek, olvassam fel azt, amit most olvasok. Csendes, légköri tapsvihar kavarja a lehúzódó füstöt föl, nem hajolok meg, mert felétek nem szükséges, egyformák vagyunk, csak én az űrből jöttem, egy kisebb robbanás kíséretében.
Tudjátok, bármikor számíthattok rám és én is. Csendben hallgatok, hallgatunk. Nézzük a képeket, egymást, a füstöt és csend van, szép és belesötétlő, becsapós, jól megülő.
Kihívták a rendőrséget a roncshoz, magyarázkodnom kell, mennem. Intek, az olajos gallér fölé nyúló mosollyal, enyhén húzom a bal lábam felfelé, valaki köszön. Visszajövök még, mondom magamnak, de nem hagyhatom a Dérynén a hajót. Szedem már össze, mondom az igazoltatónak, aki nem bilincsel meg, mert akkor nem tudom szedni, amikre mutatnak.




