Nyerges Gábor Ádám
1989-ben született, Budapesten. Verset és prózát ír, angol és francia nyelvből fordít, cikkei 2006 óta jelennek meg a Kritikában. Az Apokrif folyóirat alapító főszerkesztője, a Beszámított veszteség antológia egyik szerzője. Műveit többek közt az Új Forrás, a Beszélő, a 2000, a Palócföld, a Liget és a Kalligram közli. Helyi érzéstelenítés című első kötete a 2010-es Könyvhéten jelent meg az Orpheusz Kiadónál.SPN könyvek ajánló

SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010

Miskolc Kapucíner,
A Spanyolnátha antológiája
a nyolc évszázados Miskolc köszöntésére
Nyerges Gábor Ádám
Light
azért van egy pont ahol megunja
hogy a barátok mint pechükre a kaptárban
ragadt sűrű méhek félórák a naptárban
de egyik sem az apja vagy anyja
hogy a lásdnő is már csak kiakadt
de helyette aztán a világon senkise
mintha csak szifilisze trippere pestise
lenne a szemében meg kirakat
vagy tán a homlokára írva
hogy a tetőn dolgoznak vigyázat
és a mentenivaló irha
meg mind a képén nőne de ráncnak
hogy ő nem ez vagy az csak mintha:
dolog helyett a látszat




