Bernáth/Y Sándor

Bernáth/Y Sándor

Képzőművész, zenész (1949. április 7., Szihalom − 2012. január 13., Budapest). Középiskolába Miskolcon járt, dolgozott a Lenin Kohászati Művekben és a DIGÉP-ben is. 1971-től Budapesten él. 1980-ban az A.E. Bizottság egyik alapító tagja. 1981-ben volt az első egyéni kiállítása a Fiatal Művészek Stúdiójában. A Vajda Lajos Stúdió tagja. Nevéhez kötődnek olyan együttesek, mint a Dr. Újhajnal, a Matuska Silver Sound. 1984-ben Szkárosi Endrével megalapítják a Konnektor zenekart.  1988-tól az Új Hölgyfutár grafikai szerkesztője. A '90-es évek elején a magyar techno egyik úttörője, 1998-ban az óbudai Supersonic, majd 2004-ben a Vörös Yuk & Kék Yuk klub alapítója. 2011-ben Munkácsy-díjat kapott.

LAPUNKBAN MÉG »

SPN könyvek ajánló

Berka Attila 40 — Fóliázott fellépőterek

Bővebben
Tízeset – A tízéves Spanyolnátha művészeti folyóirat antológiája

Bővebben
 t á m o g a t ó i n k