DiákZanza

Balogh Anna

 

1990-ben született Kisvárdán. 2012-ben az ELTE pszichológia szakán szerzett viselkedéselemző diplomát. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tanulójaként magyar nyelvből és irodalomból az OKTV országos középdöntőjébe jutott, az Esze Tamás Napok Tudományos Diákkonferenciájának esszéíró-versenyén 2., helyesíró versenyén 1., a „Magyarnak lenni gyönyörűség" történelmi verseny középdöntőjében 1., döntőjében 4. helyezett, az Implom József Országos Helyesírási Verseny megyei 1., a Mikszáth Kálmán Középiskola szépirodalmi pályázatának 3. helyezettje.

 

 

Barta Bálint

1993-ban született Debrecenben. A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban 2012-ben végzett reál tagozatosként. A következő tanévet ez ELTE bölcsészettudományi karán folytatja. Írásai megjelentek a gimnázium újságjában, a centenáriumi emlékkönyvben és a megyei napilapban, illetve a Pázmány Péter Egyetem KuK portálján is. 2011-ben a FKF Zrt. szépírói pályázatára írt meséje megjelent nyomtatásban a pályaműveket tartalmazó kiadásban. 12 éve zenél klarinéton és szaxofonon, több országos versenyen is ért el kimagasló eredményeket. A VII. Országos Továbbképzős Verseny 1. helyezettje kamara kategóriában Vajas Annával.

 

 

Buda Villő

 

1991-ben született Szombathelyen. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium humán tagozatán végzett. Az ELTE magyar szakos hallgatója. Írásai megjelentek a gimnázium e-Besi című online lapjában és a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének (DUE) portálján. „Az év diákújságírója” 2009. és 2010. évi pályázatán is helyezett lett.

 

Orosz Eleonóra

 

1993-ban született Kisvárdán. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium humán tagozatán végzett, az online iskolaújság szerkesztője volt. A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi karának hallgatója. A Drogmentes Magyarországért Költészeti verseny kiemelt díjazottja, a Hang-Szó -Kép alkotóverseny különdíjasa.

 

 

 

 

 

 

 

 

Vajas Anna

A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium angol tagozatos végzős tanulója, 1994-ben született. 2009-ben a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Gimnázium novellaíró-pályázatán 2. helyezést, az Irodalmi Rádió 2011-es rövidpróza pályázatán 3. helyezést ért el. A gimnáziumi iskolaújság szerkesztője, az 5. SOMA gála irodalmi műsorának szervezője és résztvevője volt. Bejutott az Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Verseny országos döntőjébe. Írásai megjelentek a Debreceni Egyetem OEC Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológia-Onkológia Tanszéken meghirdetett pályázat versenyműveinek könyvében. 11 éve zongorázik: a Szentendrén megrendezett VII. Országos Továbbképzős Versenyen 1. helyezést ért el kamara kategóriában Barta Bálinttal.
 

SPN könyvek ajánló

Berka Attila 40 — Fóliázott fellépőterek

Bővebben
Tízeset – A tízéves Spanyolnátha művészeti folyóirat antológiája

Bővebben
 t á m o g a t ó i n k