(Kurátorok együtt még nem voltunk, meg akasztott emberek sem és hasonlók, amit ilyenkor sorolni szoktak.) A Teljességgel lehetetlen c. kiállítás a „2in1” jegyében született, valójában két különböző tárlatot fogtunk egybe. A Spanyolnátha rendezvényeit bemutató képek mellé művészfotók kerültek a Rákóczi-ház műemléki szárnyába: Vass Tibor a Szépírók Társaságával közös A könyv utóélete c. projektjükben résztvevő művészek alkotásaiból válogatott idézeteket, s kért fel fotósokat, hogy a számukra személyre szólóan kiválogatott sorokhoz készítsenek (vagy keressenek számítógépük mappáiból a közelmúltban készített), közöletlen fotót.

A dokumentumfotók válogatása során nem figyeltünk protokolláris szempontokra, nem pályázati képes mellékletet akartunk összeállítani nagy nevekkel és eseményekkel. Nem néztük, hogy az adott esemény mennyire fontos a folyóirat történetében, nem néztük, hogy a képen szereplők meghatározó személyiségei a folyóiratnak vagy csak véletlenül odatévedt, egyszeri látogatók. Egyetlen szempontot tartottunk szem előtt: a képek azok számára is izgalmasak legyenek, akik soha sem jártak egyetlen Spanyolnátha-rendezvényen, fogja meg őket a hangulat vagy egy tekintet. A több ezer képből első körben félszázat válogattunk ki, ezt a számot a hely méretei miatt nyolcvanra csökkentettük. (Ültünk az ágyon, pörgettük a fotókat, kemény szívvel nyomkodtuk a delete gombot, olykor egyikünk vagy másikunk felkiáltott: ez jó volt, s mentünk ,,kukázni”.) Ahogy az várható volt, a kiválasztott képek többsége a hernádkaki Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztiválok piknikjeire visz, hiszen ez a szabadtéri rendezvény olyan erős és egyéni hangulatisággal bír, hogy mindenki, aki ott van, automatikusan kap a gépe után.

A kertfesztivál adta a tárlat installációjának ötletét, melyet lépésről lépésre gondoltunk tovább. (Gáboré az ötlet, hogy a Kertfesztiválok mintájára spárgára, facsipeszekkel rögzítsük az alkotásokat, én meg egy gyermekkorban látott Angyal-filmen nosztalgiázva javasoltam, hogy a kötelek a filmbéli, műtárgyat védő lézersugarakhoz hasonlóan hálózzák be a termet. Urbán Tibor pedig rebbenékeny gallyacskákkal törte meg a kötélrendszert.)

A művészfotókból közel száz képet állítottunk ki. Egy-egy idézet többször is visszaköszön. (,,Fél-kurátorként” és kiállítóként is mondhatom, izgalmasan válogatódtak az idézetek, szinte mindegyikhez kedve lett volna keresni valamit a fotósnak. Egy dolog, hogy bármelyik kép majdhogynem ,,ráhúzható” bármelyik idézetre, mégis jellemzően érezhető az összepasszolás, szöveg és kép ,,barátsága”, egymást erősítése… Aki így állt hozzá, annak intellektuális játék volt ez a javából.) Bíztunk benne, hogy a látogatók nyomába erednek egy-egy szövegrészletnek vagy visszatérnek az előző termekbe, hogy összevessék, ugyanaz az idézet milyen más gondolatokat és képeket váltott ki az alkotókból. Még inkább bízunk abban, hogy felmennek a világhálóra is, rákeresnek a teljes irodalmi szövegekre, belelapoznak a dokumentumfotók mappáiba. (Bár kiállítva jobban mutat.)