(„Az ékesszólásról” tételei)


I.

Ének a déli harangban.
Azon a fényes héten
két könyvet kaptam az édesanyámtól:
„Jönnek a harangok értem”,
„Ének a határtalanról”.


II.

Ezen a napsütötte pályán,
a sodrással szemben
most négy híd mellett elmegyek,
az ötödiknél
találkozom veled.


III.

A szabálytalannak mutatkozó
időközökben fel-felvillanó,
s hozzá az alapzúgásnál
magasabb hangon percegő
neoncső, vagy a félhomály.


IV.

Sötétben járó rovarok,
ti nem a fényre jöttök, mint a szárnyasok,
sőt szaladtok is előle,
vagy lapultok valahol megmerevedve —
mintha okosabbak lennétek náluk.


V.

Ha csak úgy kirontasz éjjel a konyhába,
hirtelen fölkapcsolva a villanyt,
ne csodálkozz, ha a hűtő ajtaján,
a légpárna vágatában csótányt fedezel föl —
„Úristen, csak nem járnak be oda is?”


VI.

Ha eltűnnék itthonról egy napon,
és anyám se tudná, hol vagyok,
se a marosvásárhelyi rokonok,
és a barátok se lelnék fel nyomom,
Orvietóban megtalálsz.


VII.

Egy kiskocsmában, szótlanul
a fény felé fordítva arcomat,
könyököm kockás abroszon,
előttem vörösboros palack —
onnan már csak végleg jönnék haza, asszonyom.