Nem tudhatom, mennyire szándékolt a kötet címének megválasztása – vagyishát azok voltak-e a szerző szándékai, amikre én gondolok. Mert nem valamelyik meghatározó vers címe került a kötet fedlapjára. Belül, e szókapcsolat alatt, egy (jó) alkalmi vers sorai olvashatók, én azonban jelképesebb erőt tulajdonítok ennek az önállósult címnek.
A kötetre, mint műegészre vonatkoztatom – azt a termékeny pillanatot érzem benne, mint a valóban jó szobrokban. A kimerevített mozdulat őrzi a múltat, a visszatekintés tanulságait, az összegező önbizalmat; s megelőlegezi, vagy éppen láttatja a következő lépést, a mozdulat befejezését. Sejteti a holnapi bál vágyott táncrendjét.
Merényi Krisztián egy évtizede szereplője a magyar irodalmi életnek.
Harmadik önálló kötetével lép most elénk, lassan tehát van mit összegeznie, van mire visszatekintenie. Előző két könyvével (Labirintusban – Alterra, 1997; A múlhatatlan ma – Barbaricum, 1997)visszavonhatatlan belépőjegyet váltott a Parnasszus tövéig robogó zsúfolt szerelvényre, de hogy átszállhat-e a hegy lábánál Pegazus hátára, az eddig kétséges volt. Nem az önbizalmán múlik-múlott az esély, inkább az önfegyelmén, s (a mai költőkre óvatosan alkalmazandó) mesterségbeli szorgalmatosságán. Mert ami megtanulhatatlan, annak birtokában volt eddig is, ám a megtanulhatók egy részével eleddig adósunk maradt.
Nézzük tehát, milyen eredményekkel dicsekedhet a harmadik kötet, mit összegez, s mely irányra dobban a táncoló szobor sarka! Öt ciklusba rendezve, jól szerkesztetten 74 vers található a kötetben. Vannak olyan erények, amelyek valamennyi ciklusban tetten érhetők, s vannak olyanok, amelyekkel csak egy-egy verscsokor dicsekedhet. Próbáltam először a közös vonásokat, jellemzőket fellelni, felsorolni, hogy azután keríthessek sort az egyszeri értékekre. Korábbi köteteihez képest érdemi változás a pontosságra törekvés, a belső fegyelem előtérbe kerülése. A téma, a tárgy megragadását a nyelv határozottabb, célratörőbb kezelése segíti, s ez néha a szikárságig leszedi a fölösleges rétegeket. A redundanciák tiszteletére hajló költő erőt vesz hajlamain, s így kitűnő szövegek születnek (Hazatérésem, Tapasztalat, Vigasz stb.) Fontos eredmény az érzelmek ambivalencia-mentes elfogadása, legyenek azok belülről kisugárzó, vagy a költői énre irányuló, „érkező” emóciók. A magán- és közfájdalmak verselemmé szervesülnek, így simulnak bele a táncoló szobor már-már mozduló izmaiba (Ellenállva, Bérházak, Barátomhoz, Mama). A kultúrált, fölényes biztonsággal kezelt költői nyelv lehetővé teszi a közlési síkok váltakoztatását, a lírai én megsokszorozását. Az ezáltal létrejövő tematikai, formai és narrációs sokszínűség feltétlenül előnyére válik a kötetnek. Nehéz lenne egy rövid recenzióban a költői eszköztár egészének feltérképezését vállalni. Talán eddig is kiderült, igen széles ez a tár, beleférnek a melankólia obligát hangulat-hullámai (Éjszaka, Otthon, Barátomhoz) éppúgy, mint az újromantika múltba néző megcsavart kliséi (A világjáró, Késő). Jelen van az anekdotikus elbeszélő költészet újrateremtésének halvány ígérete (A nedves kór), valamint a XIX. századi balladák újraélesztésének igénye is (Ragyog a Hold, Deres éjszaka). Ezek az elemek azonban nem teszik avíttá, korszerűtlenné a verseket – Merényi iróniája, öniróniája megmenti őket számunkra (Az érték fennmaradt). Az említett nyelvhasználati síkok váltogatása is – egészen a nyelvromlás beépítéséig – nagy segítséget ad ehhez (Magyarul). Jól sikerült a régi és új diákköltészet frivol, groteszk hangjának becsempészése a Táncoló szobor ciklusba. Jót tettek Merényinek a tetten érhető verstani tanulmányok. Bár nem lett az ütemek, verslábak rabszolgája, de a kötött formákból átmentette a rend használható korlátait, s ezeket mind a hídkarfákat, mind védőkerítéseket nem szabadsága határaiként, hanem a hétköznapiság szakadékába zuhanás akadályaiként építi ki. Nem hallgathatom el, hogy a sokszínűség, a tarka eszköztár fölényes használata időnként tévedésekbe hajszolja a költőt. Eme sokszínűség bűvöletében a kötet itt-ott kapkodóvá, egyenetlenné vált, a válogató szigort elaltatta a kaleidoszkóp színorgiája. Különösen bosszantott némely versvég odacsapottsága, hiszen többször is kiváló alkotást tett középszerűvé a szerzői sietség (Este, Halvaszületett), s az időmértékek alkalmazásának következetességével sincs minden rendben. A verseskönyv legegységesebb, legmívesebb része kétségkívül a Kozmológia című középső ciklus. Ennek huszonhat rövid versében együtt van mindazon erény, amelyet felsoroltam, az említett hibák nélkül. S kiegészül a gondolati líra világegyeteméből táplálkozó európai és keleti vívmányokkal, Goethe xéniái, Pascal gondolatai, a haikuk természetközeli bölcsessége, a kóan pradoxonjai sejlenek fel e versek hátterében. A pontosság és a groteszk bakugrásai jól megférnek a költeménnyé nemesedő apró szövegekben. A miniatűrök gyöngysorként állnak össze egységes, ám az elemeket önállóan is felcsillantó struktúrába. Külön öröm, hogy nem kell vizsgálnunk, melyik gyöngyszem készült anyagból, üvegből, drágakőből, összerágott gumiból – együtt hatásosak (A rend kedvéért néhány a fényesebbekből: Tapasztalat, Glória, Vigasz.) Ideje, hogy arra is kitérjünk, merre dobban le a táncoló szobor sarka, merre fordul a tánc. A kötet verseinek, továbbá a korábbi művek, és a még könyvformában kiadatlan, de sokfelé olvasható remek prózák, groteszk novellák, fantasztikus történetek ismeretében nehéz megjósolni Merényi Krisztián holnapi táncrendjét. A hasonmás minden bizonnyal felszabadítja energiáit, letoppan, ugrik, vagy aprózza a lépést – nem kerül emlékezetünk kihűlt szobortemetőjébe. Lehet, hogy visszaballag a kályhához, és új táncba kezd. Szabadon dönt, mert birtokában van annak a tudásnak és tapasztalatnak, amely lehetővé teszi számára a szabad döntést. Lehet kiteljesedő költő, válhat belőle kiváló prózaíró – a tehetsége adott. A kötet utolsó ciklusa (Ragyog a Hold) szorongó, választás előtti állapotot tükröz. A kritikus bármely bátorító szava is csak megzavarhatja a pirkadat előtti csendet. Mégis megkockáztatom az egyetlen lehetséges tanácsot: legattraktívabb mozdulatát – őrizzen az bármilyen termékeny pillanatot – se bénítsa újra szoborrá. Annyi a tánc, s lépései mindnek jókedvvel megtanulhatók. Járja kivilágos-virradatig sorra mindegyiket. Az utókor ítészei persze válogatnak majd a felvételek közt, égbe dicsérik, lefitymálják egyik vagy másik figuráját. Lelkük rajta. De most a múzsák cigányai Merényi Krisztiánnak húzzák a talpalávalót.