Hideg_lelés
Zsille Gábor

1972-ben született, Budapesten. Költő, műfordító, publicista, szerkesztő, 1990-1997 között teológiai tanulmányokat folytatott az Esztergomi Hittudományi Fõiskolán és a Szegedi Hittudományi Egyetemen. 1998-1999-ben a Magyar PEN Klub titkára. 2000-2003 között Krakkóban élt. 2006-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, 2008-ban Bella István-díjat kapott.
A Magyar Írószövetség Műfordítói Szakosztályának elnöke. Angol és lengyel nyelvből fordít, az Új Ember katolikus hetilap munkatársa. Négy önálló verseskönyve jelent meg: Kihűlõ, északi nyár (Fekete Sas Kiadó, 1998), Elúszik, beköszön (Balassi Kiadó, 2002), Gondolj néha Zalalövõre (Parnasszus Kiadó, 2005), Amit kerestünk (Duna-part Könyvek, 2009). Fontosabb műfordításai: Ted Hughes: A Hold-bálnák - gyerekversek felnőtteknek (Orpheusz Kiadó, 2001), Tíz kortárs lengyel költő: Pompás menet élén, hhrf.org/ungparty, (2003), Hét lengyel költőnő: Nők, kezdőknek és haladóknak (Parnasszus Kiadó, 2003), II. János Pál pápa: Római triptichon − verses elmélkedés (Új Ember Kiadó, 2003), Adam Zagajewski: Bármi is történt - 80 vers, (Orpheusz Kiadó, 2004), Czes3aw Mi3osz: Milyen is lesz a Mennyben - 101 Isten-kereső vers (Új Ember Kiadó, 2004), Lengyel átplánta: Szokás szerint másképp (kisesszék, fordítások, Spanyolnátha, 2006), Roman Chojnacki: Íratlan versek (50 vers, Napkút Kiadó, 2008). Prózakötete: Krakkói jegyzetek (Napkút Kiadó, 2007). Tanulmánykötete: Kuklay Antal élete írásai és vallomásai tükrében - életrajz (Új Ember Kiadó, 2005). Szerkesztőként több könyvet gondozott, legutóbb: Kalász Márton összes verse (Magyar Napló Kiadó, 2009). A HogyÖt és a Miskolc KapuCíner antológia szerzője.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Zsille Gábor
Klotildliget
Felfoghatatlan gazdagság. A sziklakerthez
vezet, az apró növények egyikéről
lecsippent egy levelet: dörzsöld meg, mondja,
mi ez? Hüvelykujjam begyén savanyúcukor
illat. Citromfű, ragyogok büszkén.
Hát ez? Jóleső menta. A többit viszont
már nem tudom, találgatni sem merek,
pedig felsajgón ismerős mind. Pemetefű,
mondja és csippent, rozmaring, zsálya,
ez pedig kakukkfű, ez erdélyi tárkony,
mind a tíz ujjamról más és más árad.
Anyaföldtől a költő, oly távolba
szakadtam, meg sem szólíthatom őket.
Vérehulló fecskefű, harangrojtocska.
A csertölgy ágán századik dalát,
a századik ritmusban fújja egy madár.
A nyirkos fűben nesztelenül rágnak a csigák.
Éppen így
A haza csak ritkán van.
Például akkor, ha izzadtan kifutok
a félreeső, lepusztult pályaudvarra,
ahol kiderül, maradt még néhány perc,
és a főbejárat előtti ócska téren,
az alkonyattal szemközt megállok
a szeptember végi szélben,
és élvezem, ahogy fürdet,
élvezem, ahogy átjár.
Ez finom, ez a szél.
Éppen így fújjon,
éppen itt.
Flamand költő dala
Losonczi Péternek
Nem tudni, Hollandiában vagyunk-e még,
vagy tán már Belgiumban. Egyre megy.
(Adam Zagajewski)
Színtelen, szagtalan ország,
íze, akár a hóé,
dallama, mint a hóhér
hangja, közönyös, szenvtelen, üres,
a szó hétvégi kalandot keres,
unalomhalmot kotorsz át
tányérodra a tálról,
itt minden csak téblábol,
korsó söre felett témátlanul
bámul, vacsora után átvonul
a szomszéd helyre, utcába,
a szomszédos országba,
hol éppily jó, hol szárba
szökken a génkezelt mák, a kender,
hol elég egy slukk, s indul a henger,
ott minden pompás és kába,
itt semmi sem más,
ott minden sommás,
nota bene: luxus,
oh God benelux us




