Pasolini
Láng Eszter
Korondon (Románia) született 1948-ban. A debreceni egyetemen 1972-ben bölcsészdiplomát szerzett. Festészetet és grafikai alapokat Torok Sándortól tanult. 1997-től rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi képzőművészeti tárlatoknak és művésztelepeknek. Festészete a lírai absztrakt irányzatához áll közel. Grafikával és fotóval is foglalkozik. Versei, képzőművészeti írásai az Élet és Irodalomban, a Mozgó Világban, a Holmiban, a Szépirodalmi Figyelőben, a Balkonban, az Új Művészetben, a Spanyolnáthában, Irodalmi Jelenben stb., fotói a Parnasszusban, a Spanyolnáthában, az Arnolfini Archívumban, az Irodalmi Jelenben és könyvborítókon jelentek meg. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Pasztellfestők Egyesületének, a Magyar Elektrográfiai Társaságnak, a Lengyel Pasztellfestők Társaságának (Stowarzyszenie Pastelistów Polskich), a „D. Fleiss and East-West Artists" nemzetközi képzőművészeti egyesületnek, az Esthediro, valamint a Lakresál csoportnak.Képzőművészeti díjai: XII. Nemzetközi Miniatűr Kiállítás különdíja, Kaposvár, (2007); INTERCOMA (International Convention of Modern Arts) díja nemzetközi képzőművészeti tevékenységéért, Stuttgart (2008); Emlékplakett kimagasló munkájáért (100 éves a Nőnap), Budapest (2008); Elismerő Oklevél, Szabadka (Subotica, Szerbia, 2008); Elismerő Oklevél, Bácskossuthfalva (Stara Moravica, Szerbia, 2009). A Miskolc KapuCíner című antológia szerzője.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Láng Eszter
Pasolini és én
Pasolini túl bonyolult nekem, félek tőle, félem azt a világot, amely az övé volt, de amely valahogyan mégis a mi mindannyiunk világának része. És csodálom is ugyanakkor, mert mérhetetlenül gazdag fantáziája megragad! És mindannyiunkat meg kell ragadjon, akár értve, megérteni akarva, akár értetlenül közeledünk hozzá vagy kerüljük el. És irigylem is olykor: talán mert mindennel szembe mert menni, azért: a tabukkal, az előítéletekkel, a hagyományokkal, az egyházzal, a hittel, mindennel, ami polgári és amit szeretek (talán azért, mert magam is polgár vagyok). Nem értem, miért keresnek folyton skatulyákat hozzá, miért magyarázzák folyton, mit miért írt, rendezett, alkotott, és mit kívánt megmutatni vele. Elegendő csak olvasni őt, vagy látni filmjeit, magyarázat nélkül is tudjuk, minden gondolatával azt mondja: íme az ember. Íme az ember, íme a társadalom, íme az Isten által teremtett világ. Borzadok tőle, ettől az összetett világtól, miközben ugyanúgy szeretem, ahogyan ő: én is tömném magamba, és tömöm is, a magam módján, ahogyan tudom. És ahhoz, hogy szerethessem a jót, a szépet, az örömöt, hogy egyáltalán meg tudjam különböztetni a rossztól, a rúttól, mégis csak szükségem van a világ teljességének megismerésére, folytonos kutatására. Nekem ebben segít Pasolini is, miközben tele vagyok szorongással, ha filmjeit nézem, és képtelen vagyok másodszor is bemenni a moziba. Pasolini tehát valahogyan úgy az enyém, hogy nem akarom, és szívesebben kerülném el. De nem lehet.




