Mikoron Bartók imbolygó párizsi kertnek lápja fölé szállt, feleselő áram érintette. Oszlónak hitte az idétlen valóságot, és az ősmicsoda kikotrásának, szánalmas festéknek, mi lélekben sopánkodók szorongó szeme előtt lobogott.
A párizsi kert tanúja volt a sikításnak. A szentek világítottak, ismeretes is volt már Bartók a gúnyolók előtt. "Bartók megeszi a kitömött kutyát. Döbbentő dolog, hogy Bartók megeszi! Mert kedvünk tágassá ágyazódik a teveszőrben. Bartók velem akarta letisztázni fajtáját? Nosza! Hurkát lop az ördög, jobb falat, mint Bartók! Ellopja mind, fel is falja!" - És szertevihogtak, összedugdosták fejüket.
Bartók nem felelt és nem követte őket. Mákszerű kelevény kék orrára ment vala, és mocsaras melle a sok hallgatózástól őt magát is meglepte. Mélyre tornyozta örömét a kert előtt, amit a világ összekócolt.
"Randalíroz rajtam az éhség" - kondult meg néma hangja Bartóknak. "Erőmmel ront rám az éhség. Éjjeli mélyállapot."
Ajtaja beforrt. Veresen izzó ember jött mégis, világos pírt tartott orra elé. "Egy eleven halott" - mondta volna Bartók. "Adja ide, naprakészen nem felejtkezem róla. Az, ki ide távolodik, lelket derít, bár szólhatna igéje."
A zörgető elvontatta magát, de visszájára fordult, Bartókhoz, kővel és borral. "Gondolatok vedre az évek szája" - vallotta be. - "Itt lakozik. Állapotos inge remetéhez járul. Mondja ő is, nevetése is." - Bartók nem felelt. Zongoráját a kövekig vándoroltatta és eltérítette, majd a kövekre bízta magát. Szépszavú bájokat és szeretett alvásokat gyömöszölt a szájába. Hamar hasadt az ég, hét redőnnyel támadta meg a kutat. A korai évek kivájt fatörzse alá feküdt - óvta magát a farakásoktól -, és a lenyugvó mohos főt nyitogatta. Hamarjában kiforrott alvó teste. Múló pillanat műve lett, a csöndbe bámult, önmagába.
"Az én álmom!" - motyogta Bartók, és öröme tágult a szóban. Ím így kezdődött Bartók alászállása.

 ...vegyül italába, s gyakoriságát a testek közötti lélek ismeretébe vetíti. Fáklyák lekicsinylő maskarája konyaknak minősül, miközben mániákus szobra belevész Párizsnak irányába, bár először szabadulna, azután fordul, ha nem védi gát a törvénykezés féktelen duhajkodását, a felszakadó kecskehát hídalakú mását, mert kiköpte fogait a törzs mellé, hétnek száza és négynek foga, és humorral teli hajlongás vagy másnak bizonyított fegyver, reumás orra dohányként füst. Ez a zavaros késedelem, melynek maradványa behúzza maga mögött kandallórácsát és unalma virágokkal teli és számos szilvaméretű zúzódás, válasz legjobbik módjával, teljes laboratóriumi hökkenéssel, beleszúrva a P-gyanús zászlót a díszlövésbe, abban a határozatlan reményben, melynek nobilis tekintete magasba szökken, a végtelen eredet forgalomba hozatalával. Bűvészbajom művészmánia, ősi ereje kiszámítható - egy kevés arcvíz és borogatás a mákfejekre, mely négylelkűen mutogatná részleteit, a legközelebbi látványházban, a Vulgáris sugárúton, fehérföld arcán kereszteződésekkel, halálnélküli mellén emlősnek vérével, mely bizonyítéka az őrületnek és a vérzavaros dacnak. Szíves benne az egység, mely inkább tűnik közepesen távolinak, mint támasztott vagyon a zsebben, csak kettő és hat darab százas a csont és ötvennek egy maszlagja az izom, ha sétának útjából egyetlen darabka, a rhosszabb és rhagacsosabb. Ki ő?

[...az egyszeri kényszeres zubbony alól idős kora ellenére korai kábulatban és évődő időben minden keresztnek kérődző túlkapásai mentén. A veszedelem hálátlan veszte magába repíti az elsőként szilárduló Bartók fakó feljegyzéseit, a zingező - zangazagát, ahogy küldené a kutak mélyén kutakodó halhajók irányába, halvégű lábujjakon: túlkapott tapogatása kívülállóként hever a parknak pamlagján, ahol narancsok szívták magukba a párizsi járványt, amikor Devilinus Primus megkapaszkodott...]

Egy önmagába kócolt metamorfózis voltam, egy képmutató szirom, gondolataim hirtelen felfedezése. Illatozó karral nyúltam volna felé, mégis régimódi hullámokkal s holt lombokkal hintettem. Fékem volt a vágyódásban. Cél nem volt, csak agyonhalmozott ezertornyú vázlat, mit a hajnal ízléstelenségében szépséggé korlátoztunk. Megfoghatatlanság. Mértani tűz. Két tavaszi felfokozott mozdulat. Kétszeres elhajlás az összesimulásban.

P.árizsban B.artók v.oltam
B.artók v.olt b.ennem P.árizs
m.inden ny.ámnyilával

P.árizsban B.artók v.oltam
s. m.ellemen á.t f.olytak v.issza
z.avaros e.gyüttléteink