Sárospatak
Juhász Katalin
1969. november 25-én született a szlovákiai Rimaszombatban. A pozsonyi Comenius Egyetem magyar-angol szakán diplomázott. Első versei 1992-ben jelentek meg az Irodalmi Szemlében. A Szőrös Kő egyik alapítója, 1997-től főszerkesztője, a Plectrum Kiadó két verseskötetének szerkesztője, az IFI című ifjúsági magazin irodalmi rovatának vezetője a lap megszűnéséig. Versei a Kalligramban, az Irodalmi Szemlében, a Szőrös Kőben, a Gömörországban, az Új Forrásban, a Magyar Naplóban, valamint erdélyi lapokban jelentek meg. 2000-ben Le Big Mac című kötetéért elnyerte a Szlovák Irodalmi Alap Madách Nívódíját. Kassán él, az Új Szó című napilap tudósítója és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének kelet-szlovákiai munkatársa. Tagja a Szlovákiai Magyar Irók Társaságának, az ANIMA Társaságnak, a Rovás művészeti csoportnak. Kötetei: Gerezdek, versek, Pozsony, AB-ART, 1994; Le Big Mac, versek, Pozsony, AB-ART, 1999; Mentés másként, versek, Pozsony, AB-ART, 2001; Makacs foltok, versek, Losonc, Plectrum, 2006.LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Juhász Katalin
Lomtalanítás
a tökig tekert rádióban
untig ugyanaz a dal
adekvát hangtapéta alatt
pakolgatom ezt a tavaszt
lassan sehová sem fér el
a felső poclra, hogy nehezen
lehessen felérni ésszel,
kedves tenyésztett tökfilkóm,
nem válaszolok néked
és nem hagyok semmit
szem előtt belőled
van még idő, hogy eljussak
a teljes feleslegességig
hogy saját kis csodáimat
a helyükön kezeljem
és megtudjam végre
mi lapul a poszter mögött
aztán átvonszoljam magam
egy másik szobányi létbe
Harmadik angyalos vers
köpködnek lefelé
ránk céloznak, de
legtöbbször elvétik
kráterek képződnek
a friss vetésben
találgatni lehet
de biztosra menni
rég nem és nem
kiérdemelünk néha
egy büdös nyaklevest
kezünkben fonnyadnak
az agyonszorongatott
városi egyencsokrok
sapkák fejek nélkül
áznak a pocsolyákban
nem lehet véletlen
hogy hirdetéseinket
sorra leszaggatja a szél
táguljunk innét
ha szűkül a tér
sűrű eső mos el
randevút, pikniket,
és sok mesteri sérót
óvodás ballagást
hogy bizony
öklünk rázzuk
középső ujjunk
az ég felé lökjük
így üzenve hadat
délceg-merészen
minden odaégett
aprósütemény
megfejtendő jel
és néhány graffiti
valami miatt
átfesthetetlen
esténként összeseprik
a földi szemetet
dobókockáinkon
vigyorgó egyesek




