Székesfehérvár
Kontra Ferenc

1958-ban született a horvátországi Darázson. A középiskolát Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte 1977-ben, a szegedi JATE-n diplomázott 1982-ben, majd Brisbane-ben fordítóként dolgozott a University of Qeenslanden. 1987-91 az Új Symposion irodalmi szerkesztője, 1991-2001 a Magyar Szó kultúra rovatának szerkesztője, jelenleg a napilap Kilátó című irodalmi mellékletének szerkesztője. Munkái német, angol, francia, lengyel, román, horvát és szerb nyelven is olvashatóak. Prózáit egyebek mellett a Nappali Ház, a Holmi, a 2000, a Beszélő, az Alföld, a Kortárs, a Törökfürdő, a párizsi Magyar Műhely, a Leopold Bloom, a Mitteleuropa, a Borussia, valamint az Élet és Irodalom közölte. Elismerések: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1994), Artisjus-díj (1995), Herrenhaus-Edenkoben, német irodalmi ösztöndíj (2000), Sinkó Ervin-díj (1987), a Forum Könyvkiadó regénypályázatának első díja (1987), Szirmai Károly-díj (1992), a Holmi novellapályázatának díjnyertese (1997), Híd-díj (1998), az I. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny első díja (2001). Legutóbbi kötete: Wien (regény, Helikon, Budapest, 2006).
Legutóbbi regénye Drávaszögi keresztek címmel jelent meg (2008).
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Kontra Ferenc
Neuschwanstein
lerajzoltam előbb a várat hosszú papírra sok toronnyal hogyha felépül olyan legyen összes ablakából látni lehessen hogyan hajtja fejét álomra az isten minden függönycsipkén hattyúk ússzanak a tapétán a falakon körbe minden krinolinos ágy tetején a sárga selyembe nyomódva üssenek át a padlón ahogyan az ácsok vésnek szálanként tollat a fába vigyenek innen a hattyúk ha egyszer hívnak vörös szalaggal a nyakukon hurokra kötve leszek a herceg díszletek tarka idegenje freskók hőse lent a völgyben a tavon hattyú a csónak játszik közben a mester valami vontatott dallamot a tükrökkel fényezett énekesek termében szisszen és elvét megint kopognak a hangok fizettem érte röptető szövegét írja a zajnak ha torpan a kalimpa tolla sercen vonalát húzza pottyan a fekete kottafej egyedül csak ketten mint kiket a soha meg nem ért idő zárt össze várunk és várunk a szétnyíló függöny előtt a toronyban hegedűk szólnak és gong a jelenet végén mert ennyiért nekem csak nekem játszik a fuvolás a hullámok éjén látom már látom a váram fehéren odafenn int a sziklán mielőtt a tó közepén végleg mennék el merülnék nem érek soha a túlsó partra el




