Szekszárd
Gacsályi József
Szekszárdon született 1944. június 30-án. Tolnán volt kisdiák, a középiskolát Szekszárdon végezte. Diplomát Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Fõiskola magyar-könyvtár szakán szerzett. Jelenleg Szekszárdon, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár irodalmi szakreferense. Eddig három verseskötete (A völgyeken át; Kövek, virágok, Angyalok alvó szárnya), egy riport- és tanumánykönyve (Meditáció és beszélgetés) és több publikációja jelent meg irodalomtörténeti témákban. Műfordítási között szerepelnek Anne Michels, Paul Celan, Günther Deike, Gottfried Keller, Theodor Storm, Ion Mãrgineanu versei. Hat — hely- és irodalomtörténeti szempontból fontos — portréfilm (Szakály Ferenc, Mészöly Miklós, Baka István, Lázár Ervin, Csengey Dénes és H. Németh István életének egyes szakaszairól, valamint Illyés Gyula szellemi hagyatékáról) elkészítésének részese.„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Gacsályi József
Októberi elégia
Csörög a levél,
gesztenye kopog,
a határban lesben áll a szél,
az ég zománca megkopott.
Szikkad a fasor:
kihülő lelkek
megannyi ittmaradt gerince;
szédülten szenved:
forgatja a bort
hasában a pince.
Ez a békebeli omlás,
ez a peremről betévedt
sápatag nap,
a mindenség
lanyhuló evezője
felveri még a fenti tavat,
s véres habot kavar
az őszülő dombtetőre,
és a sárgásbarna lé
ereszkedik lassan
a szurdikon lefelé,
hihetném hogy még nyár van —
de rég tudom, hogy semmi sem igaz,
csupán az oszlás-foszlás
ilyenkor, a bitófák havában.
Kikeleti szonettek
3.
Tiéd e könnyű, két tüdőnyi béke,
most az aranykort is megidézheted.
Így lehetsz te az évek menedéke,
engedd magadhoz ódon énedet.
Hagyd ütni-bongani az antik órát,
hívd a kőasztalt, a rőzseparazsat,
a pincehideget, a kopott lócát,
a zöld lugast, a részeg bogarat.
Minden körötted zsongott egykoron,
mint templom füstjében az oltalom.
Csukott szemmel is láthatod a házat,
mert mindig tudtad, hogy egy híd vezet
romoknak tűnő évszakok felett,
hisz van hazád. Csak érintsd meg a fákat!
Athén romjain
Baka István emlékének
És akkor
megmozdult a sok oszlop
a timpanon megreccsent
összekuszálódtak a frízek
alázuhantak a tető lapjai
a csillogó padlat hullámokat vetett
megrázkódott a szobor talapzata
inogni kezdett az isten
az aranysisakos örök lény
kihullott a dárda kezéből
a márványpor az eget eltakarta
és darabokra tört az időtlen idő
pedig micsoda mesék árkába készültek
lefeküdni az agóra tökmagsütői
s a halárusok meg a hordószónokok
a törpe szofisták
akiknek mosolya is déloszi arany
s a szentély ringyói a szmürnai-mázas képű
papnők vagy a citerás cemende meg a
ringó csípejü lűd fuvoláslány
mit akart fölemelni az égig a sok hekatomba
milyen titkot vitt el a nagy zuhanásba a
kormos oltárkő mikor játékkocka gyanánt
megpörgette a háborgó föld
zuhannak azóta mind
s nem tudnak megállni már
csak az emlékőrző lassu jövőben
mint ama ithakai hősök akiknek
maszk az arcuk, pajzs a mellük
vért a lábuk a karjuk egyenes kard
s a fejük szikrás érctaréj
persze a tenger —
a tenger mindig fénylik
még akkor is amikor összecsapódnak a sziklák
nyílik a hegy s torkából
gomolyog föl a kénfüst
persze a tenger —
a tenger ez a kövekhez kiterített
ég-tükör
vigasz-korty
az egyetlen konok tanú
aki nem von vissza vallomást
pedig elszáll több ezer év is
elmond minden evezőhúzást a
hajóslegények imáit a káromlást se tagadva
s messzi időkből visszalocsogja
az áldozatok vérét az ostoba osztrakont
és a boros amforákat
persze a tenger —
amelynek fövenyére
annyian leborultak
a hínárosfejü vén szigonyost várták
legyen ő vigaszuk
mert nem jöttek vissza
a messzi mezőkröl a dárdás vad daliák
a partrol akárhogy hívta is őket
a lónevelő szél
meg bánattal teli szemmel az asszony
igen a tenger a sóslevegőjű
mindennél örökebb
s mi repülünk zuhanunk forgunk
le a mocskot fölkavaró esztendők
szűk örvényén bárhogy húzza a
jó evezős pendíti a víg citeráslány
mondja fohászát kántás hangon a papnő
s cifráz érvet a piszkálódó kedvü szofista
zuhanunk mi is ővelük
hisz elérnek minket
mert az elrobogó gyors Nap
szekerét mi sem állítjuk meg
s együtt válunk repedő sziklává
az örök csillagtalan éjben
de addig
addig ne feledd el a tengert




