Visszaforgatódni. Mert minden 
megmarad, csak nem ahogy mi láttuk.
Elszívni még egyszer ugyanazt a
cigarettát, míg a napfelkeltét várjuk.

A Mester utca kilencedik emeletén,
ahonnan látni a Vénuszt és Soroksárt,
ahol béke van, Trakl-színű az ég,
és a közös múltról sorsunk rég levált.

„Volt, mikor rombolni kellett”, ha
felcsapott a láng, és eljött az alkalom.
Elfért minden anarchista kellék a
Relais-Odéon elé kitett bisztróasztalon.

„Volt, amikor az üdv ily árat követelt.”
Vers-hulladékok, szánalmas körök.
Szenvedés bohócai egy marionettben.
Minden változik, de a Minden örök.

Elévületlen tartozások sora: sokan
elmentek; mások nem jöttek találkozóra.
Kibontakozni az átkelések gubancaiból.
„Szeretni a tökélyt”, első kakasszóra.

Szemét befelé a száraz könny befutja.
Üresen végzetes napok. Nehéz a lába.
Mit tudtok ti a félelemről? Kinéz,
belefordul a hajnal delíriumába.

Rározsdásodik szemére az ég alja.
Tűnődik, még egy kávét főzzön-e.
„A bevégzetlenség a csúcs”. Gyufáz.
Fehér falakon árnyak billentyűzete.