Szlovén_átplánta
Aleš Šteger
(1973, Ptuj) Németből és összehasonlító irodalomtudományból diplomázott a ljubljanai Bölcsészettudományi Karon. Önálló szabad művészként él és Beletrina Könyvkiadónál dolgozik valamint a Medanai Nemzetközi Költészeti és Bornapok egyik alapító tagja és szervezője. Verseskötetei: Sakktábla órák (Šahovnice ur1995), Kasmir (Kašmir 1997), Protuberancia (Protuberanca 2002), Dolgok könyve (Knjiga reči 2005).„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Aleš Šteger
Ajkak
Ajkaid szétroncsolódtak, amikor nyelvedre a szavak
szétmorzsolt szemekkel visszahullottak. Lelkedet
a sebeken át a térből kiégette egy fénysugár.
A múlt üregében a sötét falak elmozdultak,
és a víz megnyitotta a tenyered, hogy az igazság
érintésétől bárcsak elhamvadna. A homokóra saját
testét megfordította és ujjaidba homokot kezdett el
tömködni, hogy számlálhatták az idő múlását és
lángokat emelhettek az arcokhoz, melyekről álmodtál.
Az arcokhoz, melyek hangodból az ajkak éles darabkáit
kioltják majd, mely már nem a te ajkaidról fakad;
hisz neked már nincs is szád. Minden darabban;
minden törmelékben az ajkak most csak téged birtokolnak.
Ezer ajtó
Ezerajtós szobában tértél magadhoz.
Minden egyes ajtó mögött egy hosszú sötét folyosó volt.
Bármelyiket választhatod,
de amint akármelyiket kinyitod és a sötétbe tekintesz,
valaki azt mondja neked, hogy ha belépsz, a másik oldalon
nem te fogsz kilépni. Ez minden egyes ajtónál
megesik veled és mindig újra és újra megfordulsz és visszatérsz,
és megint arra vársz, hogy majd valaki más dönt helyetted.
Az a másik minden este eljön. Eljön és sötét
lángokkal mind az ezer ajtót, egyiket a másik után, felgyújtja.
Az ezer ajtó mind lángokban áll, de egy pillanat alatt szemeid előtt
ezer új ajtó támad, sokkal rettenetesebb ajtók.
Így körülötted minden egyre nagyobbá válik
és te egyre inkább magadba roskadsz, míg le nem hunyod szemed.
Azt álmodod majd, hogy egymástól kezdtek eltávolodni a falak,
a csillagokba nőttek a plafonok, a földet elnyelte a föld.
Álmodni fogsz és azt gondolod, hogy mindez csak röpke pillanat,
aztán kinyitod majd még a szemed s
idegen gondolatokon járatod az agyad.
Alszol
Forró térdek közt és parafa dugóval
a szádban alszol. A térségből papír-
rózsák nőnek beléd és te titkon
velük harcolsz. A folyó szemeden át
hordja neked a tűket. Remegsz, mintha
félnél, hogy újra lélegezz, amikor benned
valamely test egyensúlyt keres.
Az ablaknál óramutatók, az idő fehér
kis tornyait építik. Szemhéjaidra, mint egy
csődör érkezem, hogy kiigyam szemöldököd.
Nyakadon megrezdülnek az erek, ám még nem tudod,
melyik arcoddal ébredj, ha felnyitod a szemed.




