A testembe
hatolhatsz.
Bárhova.
Mélyen,
amennyire teheted.
A kéjben
és fájdalomban
eliszkolok előled.
Nem tudok
eltűnni
a nyelvben,
a szavakban.
Itt
belélegzel engem.
Belélegzel
teljesen.

Két állatom van.
Egy piros és egy kék.
Amikor a kék iszik, a piros
ide-oda futkos.
És fordítva.
Sohasem tudom őket elfogni,
a pihenő és a futkosó közt feszülök.

Elengedem majd a gondolatot,
hogy őket hívja,
Észre se veszik majd,
a végtelent orrukkal szagolva.
Leheverednek majd a fűbe,
a forráshoz közel és
elalszom.
Betakar majd a Hold.

Reggel
az első vízszintes sugarakkal
majd megjönnek.
Fáradtan, izzadtan, habzó orral.
Aztán majd
közösen
iszunk vizet.

Mióta elmentél, kedvesem, öled végtelenül megnyílt előttem, nyelved arcomon a meleg esőcseppeken át nyaldossa a könnyeket, illatod a kora nyári zöld almák illata, és a nyírfa első virágaival engem simogatsz és víz a te ölelésed, a legmagasabb nap, mely hevít, a te ölelésed és a sziklák is a te ölelésed; mióta elmentél, a világ minden részecskéje engem szeret, végtelen szerelem az ismeretlen emberek szemében, a gyerekek pedig teljes egészében boldogok, észre se vették, hogy elmentél, hogy máshol létezel, minden este öledbe fekszenek, minden este öledbe fekszem, mióta elmentél, kedvesem, rám vársz a világ közepén, mint egy köldökben és végtelen változó alakban vagy ugyanaz, mindig ugyanaz, engem nézel a járdáról, veled találkozok az ismeretlen arcokban, hangodat hallom a tévéből és a rádióból, ruhád illatodat hordja, magamba zárom és belé fekszem, itt vagy, még mindig itt vagy, mióta elmentél, kedvesem, egyre közelebb vagy hozzám, bennem vársz rám, hogy eljöjjek, hogy a világot álmaira ébresszem, ahol minden vég megleli a saját kezdetét, minden azért a miértjét, minden igen az igenjét.

A halálra való gondolat, mint a puha
párna,
minden este a
fejem alá
teszem,
telve van
a nagy szerelem,
az isteni kegyelem
sötét titkaival, mely minket
sebzett s tönkrement embereket
mindig újra nemz
a világosság eleven magjába
és az angyalok, az angyalok!
ragyogó szárnyacskáikkal
a levegőt szantálfa, mírta
illatával s fahéjjal betöltik.

A minden a csendben van.
De csak a szavakban fakad
fel a minden.