a semmi három napja. filozofálgatva
beszélgettünk erről, csak béke
és csend, aztán egy ilyen szél.
jó két órája járunk
az éles, kellemetlen, kavicsos parton,
tele műanyaggal, törött üvegekkel,
bűzlő valamikkel. amit
tengeri szarnak nevezünk el.
és a végén egy partra vetett
delfin szétbomló hullája mellett megyünk el.
nagyon fájdalmas jelenet és egy olyan
szél, hogy valójában minden meggörbül
és meghajlik előtte, sőt a házak is.
csak mi ketten hajlunk előre megfontoltan.
ellenszegülünk neki sajátos
feszes léptekkel
egy kimerült gazelláéhoz hasonlóan.

a felhők egymást lökdösik,
mint megrettent bégető
birkacsordák. egész idő
alatt szemeidet szemüveg
takarja. mindent tudok. ismerem
kebleid érintését, bőröd
illatát és mind valahogy
a magunk módján elégedettek vagyunk,
nyers kagylót eszünk
citrommal. az élet
forró és egy amolyan
nagy csoda.

milyen nevetségesek vagyunk s a kellemetlen
pillanatokban semmi szépség nincs bennünk.
cigarettára gyújtunk, kebleinket fátylakkal
borítjuk, hosszú köldökünk van és
lábunk. és mellünk. kezekben
végződnek. ezek azok, akik aztán aludni térnek.
kinyújtóznak és eloltják a villanyt.

***

éjszaka van.
ha lehunyom szemem látom a csillagokat.