Tata
Borbély Szilárd
1964. november 7-én született Fehérgyarmaton, Debrecenben él. 1989-ben a KLTE-n szerez magyar szakos oklevelet, 1989-92 között a Klasszikus Irodalmi Tanszék tanársegédje, majd adjunktusa. 1992–95 között a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa, 1995-től adjunktus, 1998-ban az irodalomtudomány kandidátusa, majd docens (2000). Főbb díjai: 1989 IRAT-nívódíj, 1995 Alföld-díj, 1996 Déry Tibor-jutalom, 1998 Szép Ernő-jutalom, 1999 Csokonai-díj, 1999 Vilmos díj, 2000 Zelk Zoltán díj, 2001 Barta János-díj, 2002 József Attila-díj, 2003 Vackor-díj, 2004 Füst Milán-díj, 2005 Palládium-díj. Főbb munkái: 1988 Adatok (versek), 1992 A bábu arca - Vázlatkönyv (vers, esszék), 1993 Hosszú nap el (drámai jambusok), 1995 A Vanitatum vanitas szövegvilágáról (tanulmány), 1995 Mint. minden. alkalom. (versek), 1999 Ami helyet (vers), 2002 A Gólem (zsidóoperett, Almási Tóth Andrással és Vajda Gergővel), 2002 Az ólomkatona története (gyermekopera, zeneszerző Weber Kristóf), 2003 Berlin - Hamlet (versek), 2004 Halotti pompa (versek), 2004 Göcseji Misztérium (betlehemes bábjáték), 2005 Hans Christian Boldog Élete, (hangjáték, Magyar Rádió), Fehérlófia, Vojtina Bábszínház, Debrecen (bábelőadás), Szindbád és Szindbád, Bábjáték (Veres Andrással közösen) Griff Bábszínház, Zalaegerszeg, Míg alszik szívünk Jézuskája, Betlehemes misztérium, (Kalligram Kiadó, Pozsony-Bp., 2005), 2006 A brémai muzsikusok, Bábelőadás, Pályi Jánossal közösen, Vojtina Bábszínház, Árkádiában, Történetek az irodalom történetéből, (Esszék, tanulmányok a klasszikus magyar irodalomról, Csokonai Kiadó, Debrecen).„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Borbély Szilárd
(Tandoriolvasó)
És odaát? Mi van arra a partra? Hogyan jut át, aki vissza?
Hal közelít vagy a tó? A madárszárny tolla, a hulló?
Víz viszi el a homályba, vagy rejti a fák koronája,
ahogy rikolt a madár — ugye hallja, aki vele száll?
Mögötted a víz feketülvén, mintha tükörbe merülnél —
botlik a rím — odaátra, mit viszel át s mi az ára?
Nézed a tót a madárral, ahogy olvad a fény el az árnnyal,
arra talán ez a törvény: kékbe fehérül az örvény.
(A tóma)
A víztükör fölött a fények, látod, összeérnek.
Benned vagyok, mondja a tó a víznek, mint esőben
a pára, elvegyülsz. Úszik az ég, a parti fák, a házak.
A tó vizén úszó hajót kövesd. A séta délutánját,
azt kövesd. A partot, amely mindent körbevesz.
A lassú léptek hullámzása közt a tükröződő víz követ.
Utak vezetnek a tóhoz, amelyek véget érnek. Mi folytatódik,
mi hull vissza, mondd, mi pattan el. Nem hallhatod
a mélyből azt a mozgást, ahogy a víz beszél:
Tükröm fölött a fények összeérnek, mint esőben
a pára, elvegyül a tó a vízzel. A kifeszülő
hullámok alól buborékok törik át a felszínt.
A tó ma lassan emelkedik. Az elmaradt a part fölött
magasan lebegő madár tartja még, míg el nem ejti.
Emlékszem az estre, mondja a tó, ahogy elsötétül,
a ködre, amelyben emlék vagyok, a víz morajlása.




