Tata
Bodor Béla
1954-ben született Budapesten. Déry-díjas költő, prózaíró, esszéista, kritikus, irodalomtörténész, képzőművész. Tagja a Szépírók Társaságának, a Magyar Írószövetségnek, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1975-ig több rock- és dzsesszegyüttesben játszott, 1979-ben rendezte legnagyobb önálló kiállítását festményeiből, grafikáiból, montázsaiból. 1991-től az Élet és Irodalom kritikai rovatának munkatársa, 1995-96-ban rovatvezetője. 1985-től jelennek meg írásai. Saint Francis experience c. egyfelvonásosa 1988-ban elnyerte a drámapályázat, egy-egy esszéje 1994-ben a Madách-pályázat, 1995-ben az Ady Társaság pályázata első díját. 1999-ben Soros-ösztöndíjas. Díjazták a Holmi novellapályázatán (1991) és kritikapályázatán (1994), 2002-ben a Magyar Rádió hangjátékpályázatán díjat nyert. Főbb művei: Dallamos fekvésváltó gyakorlatok (versek, 1989), A nevek születése (versek, 1997), Régi magyar regénytükör I-II. (irodalomtörténet, 2000), Ragtime a Vérnősző Barommal (versek, 2002), Városablak (regény, 2003), Alakok (irodalmi tanulmányok, 2006). Fotó: Peti Péter
LAPUNKBAN MÉG »
„Kezedben már a rózsaszál se szép,
a hangod jéghideg, betelt a naptár...”
Hollósvölgyi Iván
Spanyolnátha, 2007 tavasz
Bodor Béla
Öt őszi haiku
útra tiport gyík
farka csapkod — verseng a
kerék-világban
*
elmosogatok
bicikliztem, kimosok
készül a könyvem
*
az üres meder
jegéből kimered egy
fagyott békaláb
*
rossz verset írtam
eldobnám — de már tudom
rosszkedvű vagyok
*
kipattan a rügy
egy vadrózsán — ne hazudj
novemberi nap
