Tata
Filip Tamás
1960-ban született Budapesten. Jogi egyetemet végzett, 1992 óta közjegyzőként dolgozik Csepelen. Irodalmi pályája az ELTE Petőcz András által újraindított antológiáiban kezdődött a nyolcvanas évek elején. A Jelenlét után egyik részvevője lett A költészet másnapja című antológiának. Első kötete 1986-ban jelent meg Fékezett habzás címmel. További kötetei: Függőhíd (1998), Amin most utazol (2001), A harmadik szem (2003), Mentés másképpen (2005), Rejtett ikonok (2006). 2004-ben Nizzai Kavics-díjat kapott, a Salvatore Quasimodo Költőverseny elismerő oklevelét három alkalommal nyerte el. „két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Filip Tamás
Három talált vers
Warm up by Carlo*
Kezicsókolom, jó estét kívánok,
én fogok segíteni, mikor kell spontán örülni,
csak a kezemet tessenek figyelni,
én vagyok itt a biohülye.
Kérem, ne rágózzanak, tudom
a péhát a sírból is visszahozza, de
a tévében sajnos rosszul mutat.
Jaj, ne fagyjanak le, mint a vindóz,
most rögzítik a vágóképeket.
Na, ez olyan jól sikerült, hogy
még egyszer megcsináljuk.
Most egy lecsengő taps következik.
Most fütyülni is szabad, meg tombolva
sikoltozni is, önfeledten, mintha
mi nyertük volna meg azt a sok pénzt.
Igyekezzenek, mert kinn vár a tartalék közönség.
(A biztonság kedvéért hívtunk még egy csapatot.)
*Közjegyzőként olykor szerencsejáták-sorsolásokat felügyelek. A közönség műsorra hangolását, bemelegítését egy Carlo becenevű fiatalember végzi: a szöveg az „ő műve”.
Zoom
Keresse lapunkat az újságárusoknál!
Az újságárusokat keresse az utcán.
Az utcát keresse a városban.
A várost keresse a térképen.
A térképet keresse a fiókban.
A fiókot keresse a szobában.
A szobát keresse a házban.
A házat keresse az utcán.
Az utcát a városban.
A várost a térképen.
A térképet a térképboltban.
A térképboltot?
A!
Mégse
A vírusvédelem most épp
nem működik, a gép
veszélyeknek van kitéve, és
én a gépész, lázas betegen
rákattintok a buborékra.
A rendszer súlyos
hiba után állt helyre, de
nem küldök hibaüzenetet.
Ha olykor nem bírom tovább
hülyeségeit, felnyüszítek
a helyesírás-ellenőrző programon.
A levélszemetet naponta
többször is kihajítom,
a rejtett ikonokat keresem, és
nem találom.




