Uborka_fazon
Szentmártoni János
1975-ben született Budapesten, az ELTE BTK magyar szakán szerzett diplomát. A Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagjaként indult, 2000 óta a Magyar Napló versrovatának, s a kiadónak is szerkesztője. Első kötetét Gérecz Attila-díjjal jutalmazták. 2004-ben az NKÖM Édes Anyanyelvünk pályázatán verseivel első díjat nyert. Kötetei: Útszéles magány (versek, Stádium, 1995), Madárjós (versek, Tevan, 1998), Itt, a papíron (versek, Széphalom, 2001), Eleven csónak (esszék, kritikák, tanulmányok, Magyar Napló, 2004).LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Szentmártoni János
Már másodszor
Apám kis híján médiasztár lett,
amikor leégett a háza.
Álmából riadva, kerti slagjával
esett a ninivei lángoknak.
S bár egy újság fényképes riportjában
a tűzoltók és a rendőrök
aratták le a legtöbb babért,
egy kicsit hőssé válhatott maga is.
Szegény nagyanyám a vizsgálati asztalon:
lelógnak megégett lábai,
rongyos hálóingben
mintha csak az Úr járatára várakozna
egy égi buszmegállóban:
álmából kitekint
résnyire nyílt ajtóban megrekedt alakomra,
fásultan elmosolyodik.
Kilencven fölött ott tart, ahol kezdte:
napszámos cseléd,
front elől vidékre menekült földönfutó.
Már másodszor történt.
Mintha csak az Élet ócska figyelmeztetése volna.
Ugyan mire?
Unalmasak már e tragédiák.
Vérforralóan unalmasak.




