A füveket senki sem látja.
Az esőben fekete bokrok.
Vagy inkább ágháló-csontvázak.
A virágokról jót vagy semmit.
Illattalan a hallgatásuk.
És senki sem tudja, mi történt.
Miért szakadt csönd a világra.

A madarak is összebújva
Valami süket senki-térben
A héja gyomra vadászatok
emlékeit emészti éppen.
A lassú eső savakat mos
Apokalipszis-kémiában
Már emléke sem él a vérnek.

A férfiak sűrű agyagban
hevernek milliónyi gólem.
Gyermeknek nyoma sincs a házban.
Az asszonyok jajtalan bajban.
Vérük keresik az időben.
Egymásban a közel s a távol
Lecsukva az angyal szemében.

Az alkonyban a romok képe
Lágy sötétségbe beleolvad
Egy mozdulat sincs a reménynek
Jövőt nem álmodnak a holtak
Derengést hint az idő szárnya.
Egy idióta mesemondó
Mossa kezét a hagyományba.