Veszprém
Zsille Gábor

1972-ben született, Budapesten. Költő, műfordító, publicista, szerkesztő, 1990-1997 között teológiai tanulmányokat folytatott az Esztergomi Hittudományi Fõiskolán és a Szegedi Hittudományi Egyetemen. 1998-1999-ben a Magyar PEN Klub titkára. 2000-2003 között Krakkóban élt. 2006-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, 2008-ban Bella István-díjat kapott.
A Magyar Írószövetség Műfordítói Szakosztályának elnöke. Angol és lengyel nyelvből fordít, az Új Ember katolikus hetilap munkatársa. Négy önálló verseskönyve jelent meg: Kihűlõ, északi nyár (Fekete Sas Kiadó, 1998), Elúszik, beköszön (Balassi Kiadó, 2002), Gondolj néha Zalalövõre (Parnasszus Kiadó, 2005), Amit kerestünk (Duna-part Könyvek, 2009). Fontosabb műfordításai: Ted Hughes: A Hold-bálnák - gyerekversek felnőtteknek (Orpheusz Kiadó, 2001), Tíz kortárs lengyel költő: Pompás menet élén, hhrf.org/ungparty, (2003), Hét lengyel költőnő: Nők, kezdőknek és haladóknak (Parnasszus Kiadó, 2003), II. János Pál pápa: Római triptichon − verses elmélkedés (Új Ember Kiadó, 2003), Adam Zagajewski: Bármi is történt - 80 vers, (Orpheusz Kiadó, 2004), Czes3aw Mi3osz: Milyen is lesz a Mennyben - 101 Isten-kereső vers (Új Ember Kiadó, 2004), Lengyel átplánta: Szokás szerint másképp (kisesszék, fordítások, Spanyolnátha, 2006), Roman Chojnacki: Íratlan versek (50 vers, Napkút Kiadó, 2008). Prózakötete: Krakkói jegyzetek (Napkút Kiadó, 2007). Tanulmánykötete: Kuklay Antal élete írásai és vallomásai tükrében - életrajz (Új Ember Kiadó, 2005). Szerkesztőként több könyvet gondozott, legutóbb: Kalász Márton összes verse (Magyar Napló Kiadó, 2009). A HogyÖt és a Miskolc KapuCíner antológia szerzője.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
Zsille Gábor
Alpesi ballada
A Zürichi-tó sarkánál álltunk,
Svájc lejtőzött, dúskált és domborult,
ez a harsanó zöld fű, így könnyű,
ötszáz éve nem látott háborút;
mindenfelől zuhogott ránk a táj,
Istenem, mondtad, ez túl sok, túl sok,
a szikrázó víz, egy földnyelv, egy út,
és a háttérben a havas csúcsok;
vasárnap dél volt, újszülött tavasz,
a nap csodakört írt, hókuszpókusz,
és az útjelző pózna tövében
felsírt néhány tő hóvirág s krókusz;
lehajoltál babusgatni őket,
hosszú sálad a füledre csúszott,
de engem a parti fenyves vonzott,
és a háttérben a havas csúcsok;
a zöld és a fehérség mezsgyéje,
a pont, hol a fűszál kristályba vált,
ahogy fölfelé mászol, itt: élet,
s egy lépésre: várod a fagyhalált;
majd eszembe jutott Vaszil Bikov
regénye, az Alpesi ballada,
melyben pontosan így pengett-zúgott
a szél és a víztükör dallama;
legalábbis ilyennek képzeltem
nagykamaszként, mikor elvállaltam,
hogy oroszórára elolvasom,
könnyebb volt, mint az orosz állattan;
igen, Bikov mester két főhőse,
Giulietta és a vadóc Iván
épp ilyen havas csúcsokon kelt át,
keresztül Vaduzon és Hencidán;
egymás eleven sátrai lettek,
egymás párájába feledkeztek,
egymásba fonódó árnyaikból
lettek az oltalmazó keresztek;
s arra gondoltam: keljünk át mi is,
dacolva faggyal és hóviharral,
a legrosszabb esetben, na mondd már,
egy-két svájci határőr megorrol;
de nem mozdultam, mert elhallgatott
az ágakat pengető enyhe szél,
s még mindig a krókuszt babusgattad,
egészen füledre csúszott a sál.
Esti séta
Látod, ez itt a terasz, a kert,
a nagyanyám ültette rózsabokor,
melynek tövéből egy széncinke
néhány zörgő levelet hátrakotor.
Látod, ez itt a magasföldszint,
a széles ablak, négy méter legalább,
táblája mögött ünnepeken
ott ültünk mi, az egész Zsille család,
apám, keresztapám, bácsikám
— lelki szemem egy csoportképet kattint —,
nagynéném és a házigazdák:
nagyszüleim. Sok éve halottak mind.
Látod, ez a nagyapám árnya,
ez itt a nagyanyám lépte a füvön,
látod, a csupasz faágakon
ott lógnak sóhajaik együtt, külön.
Látod, melletted állok most itt,
alattad lüktet a völgyben a város,
hullámzik fénytengere. Látod,
benépesült az udvar, a magányos.




