Valaki kivágta a fát az ablak elől, amit néztünk felkelési fényben, meg sötét súlyfátyolban, elmenő és megjövő testtel, higgadtan és kikelve, valahogyan. Most látszik minden és mi is észrevehetők lettünk. A park kitágult egy munkanap alatt, a gondozott, ezeréves, városi fűkertben élőlények mozgása próbál elnyúlni, mintha mi nyújtóznánk a takaró alól vagy ők tárnák madárszárnyaikat. Nem sikerül semmi úgy, ahogy eddig. Ezt is megszokjuk majd, jelentem ki a fürdőszobaablakban, a cigifüst imbolyog és feloszlik a rengeteg sugárszögben. Valamit mosolyogsz.

Hát fölkelek, nem bánom az egészet. Jó, elindulnék, nem is unnám, kattogna a kerék, nem lennél dühös, lehetnék másért izgatott, hogy is kezdjem. Olyan is van, hogy tegnap-napom. Ami jó. De most áll a bál, semmi csillag, semmi hintó, na jó, kerekek, vonatkerekek, erénykerekek, kerekes székek, semmi árnyék, no. Semmi ami. Csak egy tündér. És a szájakon lágy, álombeli mézek.

a szombat a pihenés első napja. amikor elengeded magad, és hagyod, hogy a gondok nélküled növekedjenek. amikor húst hússal, az a szombat.

a szombat, amikor addig aludnál, amíg jólesik. amikor mégis kivet az ágy, hiszen annyi mindent kéne csinálni. akarod élvezni a szombatot. görcsösen, kötelező jelleggel. de akkor is laza vagy, ha belepusztulsz − ez is a szombat.

az erkélyen reggelizés. ablakon át az eső. visszabújás az ismerős test mellé. hőmérsékletkiegyenlítődés. érintkező bőrfelületek. hosszú kilégzés, lassú mosoly. szombat.

meg virágot öntözni is. négykor ebédelni, és utána még dinnyét is. éjszaka horrorfilmet, amikor ő már alszik. belenyújtani a vasárnapba, amennyire csak lehet. minél nagyobbat harapni belőle. kapaszkodni bele, amíg el nem nyom az álom. ez is a szombat.

» DU3normal − dancing bear

Hirtelen vége a varázsnak. Ami eddig remekül működött, nem érdekel, ami nem volt, arról nem tudok, úgyhogy megállok. Na, akkor most mi legyen, legyen-e valami, kell-e és a többi. Aztán a felismerés, hogy állok. Milyen régen álltam már sarkon, járdán, teren. Nézem a darazsakat. Sejtelmesek, ártatlanok és természethűek. Én már egyik sem, talán soha nem is, talán egyszer-egyszer egy kicsit. A feladat tehát adott, benne maradni ebben az önmagáért állásban, megvárni, míg besötétedik — vagy azért, mert lement a nap, vagy azért, mert elájultam.

A kettes szám szép. Határoz és határol, két fül, kéz, szem, láb. Ráadásul létezik hexadecimális, bináris és oktális alakban is. A kettes az első prímszám. Héberül bet, németül cváj, kínaiul ér, angolul tú. Bi és duo.
Két évnyi vakáció — ennyi fért a hétszázharminc napba. Ugrálás hangos hoppal, csúszdázás, olvasás, tyapalatya szászászo tyapla, integetés, puszidobás, repülőzés, motorozás, homokozás, vonatozás. Tutúúúúú, nííínóóóó és bipbiiip. Palacsintasütés, töltelék kavarás, gyertyafújás, almareszelés, citromcsavarás. Ahogy a kanalat. Ahogy a szemével. Ahogy a mozdulatai. Ahogy rezdül. Ahogy bennem. A kettes páros szám. Kettősünk páratlan.
Mint a kettőshangzók, olyanok vagyunk. S maradunk. Bi és duo.