Spanyolnátha művészeti folyóirat

Gánóczy György

Rozsdás ősz van a szívemben

Játék őszre, kutyára és szívre

Rozsdás, az egyik legjobb barátom kutyája.
Ír szetter, és még valami, nem fajtatiszta.
Így mondom, fajtatiszta, mert egy másik barátom
rendkívül érzékeny,
ha a fajtatisztát a fajtisztával keverik.

Rozsdás talán egy cukorba nyúló őszön született.
Onnan gondolom, hogy patakparti sétáink alkalmával
rendszerint beletúr az avarba,
sekélyesen keres a felszín alatt.
Ha gesztenyét talál, beleharap, és boldog.
Ugatni csak elvétve hallom, ritkán van baja a világgal.
Iskolába menvén a gyermekek tízóraijukból csippentenek le neki,
és Joli néni, a háztömb mindent tudó kisnyugdíjasa
szintúgy alkalomszerűen eteti.
Az egyéb idegennek mondható elemek
(értsd: gázóra-leolvasó, közös képviselő)
sem váltanak ki agressziót belőle.
A kutyafuttató más állataival pedig legfeljebb kacérkodik,
de nem harap, csak ha eszik.
Sőt, Boldizsár, a szomszéd ház elhalóban lévő berni pásztora,
elnehezedő lábait néhány hétig még a földön koptató égi pásztora,
ha a központi pázsiton fekszik részvéttel teljes,
melléfekszik, és szívja magába a szagot, a fényt, a szívet.

Rozsdásról leginkább ezért gondolom, hogy ősszel született,
mert természetességgel gyakorolja az elmúlást, akár egy vasdarab.
Lázadás a mozdulatlanság ellen, a fiatalkor hevessége, az újjászületés,
efféle illúziók nem ámítják.
Hogy mit jelent neki az ősz, jelent-e neki egyáltalán valamit,
nem tudhatom.
Napról napra halad előrefelé, és teljességgel megnyugtatja az,
ha gazdája van valaminek.
Adott esetben neki, hiszen befogadott kutya.
Ha elfogadhatatlan, amit tesz,
azt mondják rá:

Rozsdás, utcák kutyája!
És olyankor szégyelli magát.