Spanyolnátha művészeti folyóirat

Gáspár Ferenc

(A falakon polcok...)

Miféle élet, miféle program ez, ha beül a lány a laptoppal a kávézóba, bekapcsolja a szkájpot és az emesent, és (talán) órákon keresztül ezeken keresztül kommunikál (mindegy, hogy kivel, kikkel), egyébként a gépet nem használja semmi másra – nem szép dolog amúgy leskelődni, igaz, a gép képernyője pont veled szemben van, a lány neked háttal ül, ha nem tudnád, tapasztalnád ezt róla, még tetszene is talán, főleg a vörös haja, bár az arcát nem láttad mééég… Ha akarna, se tudna mással foglalkozni, ezek a cseteldék nem engedik, hogy mellettük komolyabb dologgal foglalatoskodj. Kizökkentenek, ott az azonnali válaszolás kényszere. Szörnyűségesek, nem is érted, mit lehet rajtuk élvezni. Fáradt vagy az efféle jelenségektől. Ráuntál az azonnal, most, rögtön, mindent, az egészet (stb!) világára, a naponta kilókban mérhető szemétre, amit a rengeteg csomagolással termelsz, hogy oly sokszor eszedbe jut (és hogy ismétled magad, ugye), a legendás sor, ez egy új világ, ahol soha senki nincs otthon.

Ülsz a kávézóban, hallgatod a zúgást, vendégek mindenfelé, körbenézel, olvas-e valaki könyvet, nem, pedig ez egy olyan hely, ahol a falakon polcok vannak, a polcokon különféle könyvek, le lehet emelni őket, ki lehet nyitni, szabad olvasni, kellene is, mit sem érnek félkészen, olvasó (egye kutya: befogadó) nélkül. Puszta porfogók. De azért még megérint a bája ennek a két kifejezésnek, az egészen más típusú cselekvésre utalásuk, az egyik behatol, belemélyed, aktív, hm, a másik hagyja, sőt, kínálja magát, így tehát a hímnemű olvasó és a nőnemű befogadó, ha akarod, férfi vagy, ha akarod, nő, megvalósul tehát a szexuális forradalom. Jöhet a többi. Ezért nem kell semmilyen tudatmódosítót szedned, úgy válsz szabaddá, hogy tenned sem kell érte. Mily szép ez, s mily egyszerű. Legalább annyira, mint a hosszúkávé külön hideg tejjel, amit oly előszeretettel kortyolgatsz olvasás és befogadás közepette.