Spanyolnátha művészeti folyóirat

Áldozó Krisztián

Sárbogárd 19:51

Szeretkeztél már vonatvécében?
Én nem, de megtenném veled, ha hagynád.
A melltartódat az alagútban venném le, a
Bugyidat meg egy állomáson.
(Féltelek, nehogy eless.)
Kinyitnám az ablakot, mert azt kérted, gyújtsak rá
(te szereted az ilyen nemtörődöm filmes kliséket, én
Viszont félek, hogy büdös lesz a füsttől, vagy, hogy észrevesznek.)
Aktus közben rezzenéstelen arccal merednék ki a szürkületbe, s figyelném,
Hogy remeg el mellettünk az idő, meg a fák. (te odalennél ezért a nézésemért
Engem viszont ez érdekelne a legkevésbé)
Elgondolkoznék rajta, hogy iszom még egy sört a büfékocsiban, s elhatározásra
Jutva egyre vadabb lökésekkel préselném neked a testemet.
(Spiritusz — gondolnád. Szalon — gondolnám én.)
Észrevétlenül rálépnék a lehúzópedálra, hogy észre vedd milyen gyorsan tűnnek el a
Sínfokok a lefolyó végén, hogy megértsd, miért hagylak el, ha leszállunk.

Becsukod az ablakot, lemész tejért

A nagy rántástól leszakadt reluxád
Tehetetlen fémdarabjai vigyázban
Fekszenek az ablakot kiékelő Biblia
Mellett, a decemberi széltől elhidegült
Kőpárkányon.
Lassan megnyugszanak a sejtjeid,
Ahogy a tej bőrösödik vagy
Varosodik a seb.
Lassan kisöpröd a padlót felkarcoló
Átkokat és te is kicsit hozzáidomulsz
A távfűtött panelszobához.
Elképzeled az apró buborékot
A radiátorban, és nem törődöm örömmel simulsz
A takaród alá bújt bölcsőnyi semmittevésbe.
Az adásidő vége után percekig bámulod
A szürkén vibráló képernyőt és
Lassan eszedbe jut, hogy Kosztolányit
Izgatta a negyven cigarettája, meg
Más egyéb is.
Lassan elveszel hétköznapjaid
Dekára mért szertartásaiban.
Iszol egy kávét, elbotolsz a küszöbben,
Cipőt kötsz, sóhajtasz, tükörbe nézel,
Becsukod az ablakot, lemész tejért.

Fáradtan szoktam ezen mosolyogni

Nagy hiányzásokról kéne most írni, miértekről,
Alagútvégekről, érzésekről, hogy anya nincs este
Az ágyában. Anya máshol alszik. A teste
Ott van csak a lelkét vitte el, tudom, mert
Reggelente nem süppedt a huzat a mellkasa
Alatt. Én se otthon alszom, általában nálad,
Pedig tudom, nem húzod ki miattam az ágyat.
Persze nem is tudnád. Kicsi a szoba. Kicsi a hely,
Kicsi vagy te is csak én vagyok nagy.
Anya
Azt mondta jobban szeretett amíg kicsi voltam,
Azt mondta abban biztonság van, meg addig sok
Közös jövő van a gyerekben amíg kicsi, pontosabban
Nem mondta, de cigizett közben és alig fújt ki
Füstöt a száján amikor ezt gondolta. Belekarcolta
Magába nikotinnal és ha így tett biztosan kátránnyal
Ragasztotta oda valahova. Én is így ragasztom
Magamban összevissza, hogy szeretlek. Most értem
Csak meg anyát, most, amikor érzem, hogy nagy vagyok
És nem férünk el ketten a szobádban. Az én hibám.
De legalább tudom mire fogni.
Alattam se nyomódik ám be a huzat, de ha megnézed
a padlószőnyeged reggelente látnod kell,
hogy másfele állnak a sörték, mint este, mert én elfeküdtem.
Bár inkább mégse nézd meg, mert
Akkor félni fogsz
És forgolódsz, és én szeretem nézni, amikor nyugodtan alszol.
Illetve elgondolni, hogy milyen, mert ugye én nem vagyok ott.
Illetve ott is vagyok, meg nem is. Fáradtan szoktam ezen mosolyogni.
Nem a te hibád. Örököltem. Előbb-utóbb elkezded te is.