Spanyolnátha művészeti folyóirat

Gáspár Péter

Pihenésképpen az Elektroherd-dal

elektroherd.xml

Gáspár Péter

Mostanában összejöttek a hangos dolgok, fülzúgás, természetidegen hangok az utcán, ordítás a napfényfák alatt, hónapok óta tél volt, hónapok óta csak hajnalban húzódott háttérbe ez az újonnan megismert testzaj. Újra a fülembe került a tompa hallás, ahogy időnként már, ha sokat hallgatok, a sértelmes fajtából. Itt az ideje, hogy lenyugodjak, mondtam, mielőtt elherdálom az örök fiatalságomat, az örök két hallószervet, a mumifikálható befogadókészséget, a nagy lyukat az agyig vezető kiidegelt úton.
     Betettem a winampba az Elektromos sütőt, annak is a 2005-ös Suló című albumát. Az ukrán duó (Maxim Shubski és Pavel Golubovski) — mit is csinál?, mindig csak hallgatok ide-oda, sohasem jegyzetelek, nem tudom, mióta szeretem ezt az idegzsiger muzsikát — szóval na, valamiféle ambient-orientált (már, ha orientálódik valaki oda) dadaista, neofolk, kakofón, zajvegyített (húú) — és végül mégis dallamos vagy annak hallatszó vagy annak értelmezhető, esetleg annak ellenére mégse az zenéket csinál. Betettem a winampba, oszt szól, én meg nyugszom. Az Arterija kiadó Színes-sorozatában megjelent album, amelynek ingyen csak 4 száma letölthető, igazi csemege az aktívan nyugodni vágyók számára. Rögtön az első, a Suló Theme, csodás elektroakkusztikus gitármuzsika, egy óvatos felvezetés után, valami rezegtetett elektromosság a fül magasságában, ha jól ül az ember, természetes pózban (vagy négykézláb a természetes póz, már nem tudom, olyan régen voltunk már szépen állatok), kitisztul a gitár, elhal a köztes zúgás, elcsendesedik a telefonom, kinyomom. Kapcsolódom.


Az Elektromos sütő németül Elektroherd, magyarul nem tudom, mi.


Biztosan a gitár miatt neofolk vagy „csak" folk, folkos, gondolom, de gitár van a metálban is — ambient, az igen, mert éteri és visszahúzódó ritmikájú, visszatérő kattogások, lazító burrogások és sehangzók alkotják az ütemeket. Erre jön még valami az elcsendesedni vágyó zajokból, szinte suttogóra véve, szinte szusszanónak érezve. A gitár rezonálja a többit és talán a drone, a szintizörej, de tán az meg kompjútergenerált.
Becsipog itt az ablakomon egy madár, a fáról, a fán ül, lehunyom a szemem, akkor bárhol ülhet, az ablakomon is, onnan csipeg-csicseg.
     Ez a gitár végül a post-rockot is eszembe juttatja, miközben a lehunyt szemem mögött agyalok, mondom. A post-rock, meg a folk — szuper, hogy egy kísérletező kedvű projekt belefut ezekbe a sablonokba és ki tud jutni belőlük, átszivárog a zárt ablakon keresztül is a recsegő experimentalizmus, a rottyanó hangsütőre rávágnak a hangkanállal, hogy kibuggyanjon a hangleves. Mondom.
     Mostanában lenyugszom, ha nem jár semmin se semmim. Az Arrojo című nóta olyan, mint ma én, ülök a természetesen ellenes pozitúrában, pozitív energiákat a hangkiírásból várok, az előjel a kivezérlésjelzőn a zöldből ne csapjon pirosba.
     A Polysak albumuk is természetesen zöldnek hallik. Hallgasd csak nyugodtan!

Elektroherd a myspace-en.