Spanyolnátha művészeti folyóirat

Loschitz Ferenc

A part

A bárkából kibontott szögek, ferde lécek
új hátterében sávos, fehér villa-fal.
Pezsdül a ritka pázsit, heves légkanyar
fordul az udvarba. Az útról bejön, érzed. 
Tolong a szél és a tenger emléke össze:
ez a vízmoraj. Leomolva: zuhatag.
A bárka süllyedt. Lent, a mélység volt a vad,
a széles, égboltnyi táj lubickolt fölötte. 
Már a nedves fákat támaszthatod neki
a villa-falnak. Ha voltak más őrei
a túlélésnek, ők voltak azok, dacolva. 
Most a nagy, lecsupaszított virágfejek,
felhők, sovány jegenyék sora átlebeg
újra fölötted —  léted filmjében a kocka. 

Teljes évszakok

Hogy a színtiszta sajnálat kitessék,
mert hanyag ősz — klasszikus idők! —
borongja be a réginek hitt estét,
előbb éreztem a súrlófényt, előbb 
a ballon alá betűző verőfényt,
mint a levélhullató fák neszét:
teljes évszakok súlyával önként
a mediterrán flaszteren az ég. 
Nincs könnyű nyár, csak elviselhetően
egyszerű: nap süt, fénylik és ragyog.
Szikrázó burok az égbolt fölöttem,
alább falomb és én magam vagyok.

Egy öregúr a telefonból

A már-már letett telefonból
még átszűrődő félszavak,
ahogy a kagyló préseli ki
a mondatot, a hangokat, 
egy torokszorító nyöszörgés
után az üres levegő
áthallása, ahogy előtör
a láz, a vágy, a gőz, a hő. 
Vonal végén valaki testét
átfonja a hideg öregség, 
azt súgja most a telefonba,
ellentmondásos híreket.
A félés lepkéi kiszállnak
mire a Semmi bent reked, 
hogy érdes tüdejét kifossza,
kinyomja a híg levegőt.
Valaki hív a telefonból,
rám támad, félszavak között. 
S ha nem hinném, hogy újra támad,
nyugodtan hívhatnám apámnak.

A hajnal vendége

           A tűznek látom pirosságait,
           lángos telihold-kövérjén a sárgát.
           Más hajnal ez. Perc percre eltelik.
           Alszanak a sápadt körúti lámpák. 
Fölkel. Fölizzik. Aranysárga fény
húzódik rá a szánalmas tetőkre.
Mintha egy film, még így az elején,
az éji mozik vásznáról lejönne. 
Vendége vagyok, idegen, nehéz
emlékeimmel vagyok messziről jött.
De úgy fia, mint egésznek a rész,
mennynek az angyal, pokolnak az ördög. 
Kéményből füst-szál csonka csíkjai
szállnak, lomha felhőkön karmolászva.
Az eget nehéz megmozdítani,
hosszan kifeszül selymes, tiszta vászna.