Spanyolnátha művészeti folyóirat

Cselenyák Imre

A Kontinens együttesről

Az együttes elődje a Steel zenekar volt, a nevére is utalva kemény rockot játszott. A nyolcvanas évek közepén a Steel volt Rákosszentmihály első számú zenekara, sokat játszottak a kerületben, leggyakrabban a Mosolygó Antal Ifjúsági Klubban léptek fel. Az énekes (Csombok Zoltán) kiválásával új frontember után kellett néznie az együttesnek. Hollósy Lajos zenekarvezető hónapokig keresgélt, s lelt rá a Hipnózis énekesére, vagyis énrám. Helyesebben Szula Peti, a dobos, és Metlágel Laci hegedűs bukkantak személyemre oly módon, hogy átfésülték az egész Füredi lakótelepet. Nos, elmentem egy Steel próbára, s a hallottak után nemet mondtam. Hollósy nem adta fel, rendszeresen hívogatott, rávett, hogy nézzem meg legalább egy koncertjüket. A sablonos hard rockot játszó együttes ezúttal sem tetszett a progresszív rockzenéhez szokott fülemnek, függetlenül attól, hogy a fiúk elég jól kezelték a hangszereket. Hanem valami fölkeltette az érdeklődésem. Az egyik számban hegedű szólalt meg. A koncert végén komoly beszélgetésbe kezdtünk, amelynek a következő végeredménye lett: beszállok a bandába azzal a feltétellel, hogy innentől progresszív zenét játszunk, nevet változtatnak, és minden számban alkalmazzuk a hegedűt. A feltételeket közösen elfogadtuk és 1984 októberében megalakult a Kontinens. Tagok: Cselenyák Imre - ének, zeneszerzés, szövegírás; Csörnyei Vilmos - billentyűsök, zeneszerzés, hangszerelés; Hollósy Lajos - basszusgitár; Metlágel László - hegedű, vokál; Szula Péter - dob; Tajthy László - gitár.
       Hellyel-közel egyeztettük elképzeléseinket, kijelöltük a követendő irányt, a Kansast, a Jethro Tullt, a Genesist állítottuk példaképül, s törekedtünk arra, hogy indirekt módon ugyan, de a népzene elemei is bekerüljenek a zenénkbe. 1985 tavaszán volt az első bemutatkozásunk az EMG-ben, ahol a szakmai közönség egy része jól fogadta az új hangzást. A rockzene rajongói gyanakodva hallgatták a Kontinens furcsa harmóniáit, elvonatkoztatott szövegvilágát.
     Volt az együttesnek egy hetedik tagja is, Karácsonyi Attila technikus személyében, aki a Hipnózisból jött át az én kérésemre, és jelenléte, felszerelése nagyban hozzájárult a hangzás javulásához. Ez rettentően fontos az elektronikus zenében. Főleg a nyolcvanas évek közepén, hisz az akkori általános gyakorlat szerint a menőbb együttesek saját berendezéssel (cuccal, motyóval) rendelkeztek. S még egy fontos dolog. A Kontinensnek sohasem volt gondja a próbahely. Szula Péterék rákosszentmihályi kertes házában egy száraz, fűthető szoba állt rendelkezésünkre, melyet igazi zenebarlangnak rendeztünk be. A munka zavartalanul folyhatott, hetente három próbát tartottunk. A dobos családja mindvégig nagy türelemmel és szimpátiával figyelte a Kontinens fejlődését.
     A kor sajátossága, hogy a katonaság a legtöbb fiatal zenekart fölbomlasztotta. A dobost és hegedűst bevitték katonának, póttagokra volt tehát szükség ahhoz, hogy az együttes megmaradhasson. Egy ideig a violint Maár Vera, kitűnő hegedűs kezelte, a dob mellett a tehetséges Hírmann Attila foglalt ideiglenesen helyet. A fellépések éppoly színvonalasak voltak, mint az eredeti tagokkal, az áldatlan állapot azonban állandó feszültséget eredményezett.
     Ekkoriban volt egy ideig technikusunk Metlágel Károly, a hegedűs bátyja, aki magas szintű zenei érzékkel bírt. Valamennyi hangszerhez értett, a fellépés előtt behangolt és mindent remekül beállított, nekünk már csak zenélnünk kellett. Híres zenakarok irígykedtek ránk emiatt.
     1986. szeptember 5-én már a régi tagokkal mentünk ORI vizsgára, s megszereztük az ideiglenes működési engedélyt. (Később a véglegest is megkaptuk.) Hullámzó sikerekkel folytatódtak a fellépések, az áhított áttörés váratott magára. Hollósy Lajos (Lali), mint zenekarvezető volt a legaktívabb ember, zömében ő szerezte a fellépéseket. Egy ideig a Pataky István Művelődési Központ klubjában kaptunk állandó helyet, a kőbányai fiatalok azonban nehezen tudtak azonosulni ezzel a hangzással. Szerencsésebbnek bizonyult a Postás Művelődési Központ pinceklubja, ahol a Solaris előzenekaraként léptünk föl havonta egyszer. Idővel a Solaris fölbomlott, illetve átalakult, a Kontinens lett a klub első számú kedvence. Ha lehet sikerről beszélni, akkor talán ezt a másfél évet lehet annak mondani, ameddig a Kontinens telt ház előtt adta elő színvonalas, meg-megújuló műsorát.
     Köztem és Hollósy Lajos (Lali) között feszültség alakult ki: szerintem Lali sokszor teljesen mást játszott, mint ami a zenébe illett volna. Lassan ugyan, de bővült a Kontinens-tábor, az igényesebb zene iránt fogékony fiatalok szívesen hallgatták számainkat. Egyetemi színpadokra, kollégiumokba többször kaptunk meghívást, s az előadások utáni kötetlen beszélgetésekből kiderült: alapjában véve eléggé járatlan, de izgalmas úton halad az együttes. Voltak rajongók, akik a magyar rock legjelesebb úttörőjének mondták az együttest, hiszen hangzásban jócskán eltértünk az átlagostól.
     Az aprólékos munkával összerakott számokról időnként demofelvételeket készítettünk, s azzal igyekeztünk házalni, fellépéseket szerezni. A személyi problémák azonban sohasem zárhatók ki egy csapat életéből. Egy ízben összehívtam a zenekart - kivéve a basszusgitárost -, föltettem a legutóbb készült demokazettát, és lépésről-lépésre igyekeztem bizonyítani, hogy a basszus nem megfelelő. Lali nem zenei alapban gondolkodott, hanem a meglévő harmóniára igyekezett ráhelyezni egyfajta csúszkáló basszust: volt, ahol ez jól jött ki, de többnyire amatőr hangzást eredményezett. S meg sem lehetett magyarázni neki, hiszen Lali meg volt arról győződve, hogy amit csinál, az jó. Nehéz döntést kellett hoznia a zenekarnak, mert különben Lali nagyszerű ember, és szervezőmunkában szinte csak ő jeleskedett.
     Az együttes koncertezett a fővárosban és vidéken egyaránt. Mindenképpen érdemes megemlíteni Százhalombattát, ahol mindig magas szintű szervezés és barátságos közönség fogadott benünket.
     A basszusgitáros keresése elhúzódott, s némiképp vissza is vetette az együttest. Kényszerűségből, az idő vészes múlása miatt is, fölvettük Antal Gábort, ámbár nem voltam egészen meggyőződve arról, hogy jó cserét csináltunk. És ezután is előfordult, hogy nem találtam megfelelőnek a basszust.
     Tajthy Laci azzal állt elő, hogy befejezi a gitározást, és innentől technikusa lesz az együttesnek. Döntése megmásíthatatlan volt, mindenki szomorúságára, hiszen Dagi egy kiváló gitáros, szólói, melyeket maga dolgozott ki, bármikor, bármelyik együttesben megállták volna a helyüket. Helyét Rózsa Zoltán töltötte be, aki fiatal kora ellenére technikailag jól felkészült zenész volt, és hamar szilárd tagjává vált az együttesnek.
       A klasszikus Kontinens: Szula Péter - dob; Metlágel László - hegedű, billentyű, vokál; Csörnyei Vilmos - billentyűsök, zeneszerzés, hangszerelés; Cselenyák Imre - ének, szájharmonika, zeneszerzés, szövegírás; Rózsa Zoltán - gitár; Antal Gábor - basszusgitár. Technikusok: Karácsonyi Attila, Tajthy László.
     Az együttes jelentkezett a Petőfi Rádió tehetségkutató műsorába, mely a pop-rockzene új nemzedékének felfedezésére indult, A rock gyermekei címmel. A rádióban a Kontinens mindjárt az élre ugrott, s 10 hétig vezettük a slágerlistát Túl kell élni című számunkkal.
     Közben rádió- és tévéfelvétel készült rólunk, az ország megismerte az együttest, rajongói leveleket is kaptunk, tehát úgy festett, a Kontinens végre elnyeri jutalmát, s a honi zenei életben elfoglalja kiérdemelt (megszenvedett) helyét. Nagylemezt adtak ki a legjobb együttesekről, akik listavezetők voltak, evidens, hogy a Kontinensnek a lemezen a helye. És ezután következett a döbbenet: a tíz legjobb együttes közé nem válogatták be a Kontinenst. Történt ez annak dacára, hogy a listán jóval alattuk lévő zenekarok is lemezre kerültek. Szigeti Ferenc, A rock gyermekei atyja, mindvégig szimpátiával figyelt bennünket, ezért is érthetetlen, hogy mégis lemaradtunk a nagylemezről. Bár valószínűleg nem csak neki volt ebbe beleszólása. Fábián Tibor, a Pesti Műsor zenei rovatvezetője (ő nagy név volt akkoriban) szintén A rock gyermekei körül forgolódott. Megjegyzendő, Fábián Tibor mindig ott bukkant föl, ahol fiatal, még ismeretlen zenészek jöttek össze. A rovatvezető rokonszenvezett velem, kiváló énekesnek tartott, korábban beajánlott az East és az Első Emelet együttesekbe. Én azonban terhesnek, s kissé gyanúsnak véltem a vonzódást, s nem viszonoztam Fábián Tibor kedvességét. Lehet, hogy emiatt maradt le a Kontinens a nagylemezről?
     A kudarc rossz hatást gyakorolt a zenekarra. Egymásban kezdtük keresni a hibát. A két legújabb tag, Rózsa Zoli és Antal Gábor külön frakciót alkotott, véleményük szerint a Kontinens progresszív muzsikája túl komplikált, elavult, a közönségnek már nem ilyen zene kell. Változtatni kell a hangzáson. Írtunk néhány új számot, melyek egyszerűbbek, lendületesebbek voltak, s újdonságképpen elektromos dobot is alkalmaztunk bennük. Nyilvános rádiófelvétel készült az egyik koncertünkről a szegedi JATE Klubban. Azt a koncertfelvételt soha sehol nem lehetett utána hallani, pedig nagyszerűen sikerült.
     Sajnos már a Postás Klub estjei sem voltak olyan hangulatosak, mint korábban. A törzsközönségünk sem győzte, hogy mindig mindenhol ott legyenek. Elvállaltunk playbackes fellépéseket diszkókban, bárokban. S az új tagok tovább agitáltak, igyekeztek meggyőzni a többieket, hogy gyökeres változásra van szükség, különben lehúzhatjuk a rolót.
     1989 tavaszán történt az ominózus beszélgetés, amely a távozásomhoz vezetett. Kifejtettem, nem értek egyet azzal, hogy teljesen megváltoztassuk a hangzást. Szeretném, ha megmaradna a Kontinens évek alatt kialakult koncepciója, fölösleges egy új Edda vagy Pokolgép megalakulása. A Kontinens maradjon Kontinens. Csörnyei Vilmos, az együttes meghatározó személyisége bevallotta, hogy ő is fogékony az újra, hátha nagyobb sikert érnénk el dinamikusabb, rockosabb nótákkal. A kegyelemdöfést az adta meg, hogy valamely „menő” zenekar felbomlását követően az egyik tag (Lőrincz Gabriella bemondónővel soraiban) új bandát alakított, amelynek a 7. Kontinens nevet adta. A Kontinens hiába tiltakozott: s erre a kiválás mellett döntöttem.
     A zenekar hónapokig énekest keresett, ideig-óráig találtak is, a dalszövegeket még továbbra is én írtam. De semmi sem működött úgy, ahogyan a fiúk szerették volna. Aztán a billentyűs is kiszállt, a megmaradt tagok nevet változtattak, és ezzel a Kontinens megszűnt. A fölbomlást követő évben több kiadó is komolyan érdeklődött a zenekar iránt. Most, több mint húsz évvel a Kontinens megalakulása után a Spanyolnátha vállalta bemutatásunkat, s jelenteti meg a Kontines első és egyetlen albumát. Ez a maga nemében mindenképpen páratlan. Nem is értem az egészet. Köszönet.