Spanyolnátha művészeti folyóirat

Véletlen Balett

(A papírokat kitöltötted...)

Álmodban beszélgettél velük.
Furcsa, vízhangos álom volt, mintha egy irodaháznyi méhben ültetek volna, mindannyian hosszúkávét kortyolgattatok, a külön hideg tejet literes műanyag kancsóból töltögettétek, lelkesen és előzékenyen adogattátok körbe.
Kérdezték, szerinted meddig kell várnotok, várniuk. Nem tudtad, te sem voltál még itt, nem ismered az eljárást. A papírokat kitöltötted, az ügyintéző hölgy nemcsak csinos volt, hanem segítőkész, bár így is fél órába telt, mire mindennel végeztél.
Mi az a fél óra, bámult rád ártatlanul a legfiatalabb. Bonyolult lenne elmagyarázni, majd ha végeztetek, útban a pályaudvarra, a vonat indulásáig talán megpróbálod, válaszoltad, de tudtad, nem valószínű, hogy belefogsz, amíg ők itt vannak, ezt úgysem érthetik meg. Majd. Rámosolyogsz, az lesz a legjobb, ha megvárod, míg belekerülsz ebbe a történetbe, meglátod, egészen magától értetődő lesz egy fél óra, és az összes hasonló kifejezés, igen.
Szerencsére odabent hamar végeztek, a bizottság hatékonyan dolgozik, semmi mellébeszélés, csak a szükséges kérdések, tárgyilagosság és egy kicsi hivatali jó szándék.
A búcsú nehéz. Végigpuszilod, megöleled őket, elérzékenyülve szállsz fel a vonatra, az szinte azonnal elindul, derékig kihajolsz az ablakon, ők integetnek, mosolyognak még akkor is, amikor már a pályaudvar is csak egy apró pötty, látod feléd fordított tenyerüket, átsüt rajtuk a napfény.
Beülsz a büfékocsiba. Mily rég nem mozdultál ki a négy fal közül. Hosszúkávé külön hideg tejjel már megint, még mindig, de most kiegészíted egy üveg kellemesen hideg sörrel. Érzed, ahogy elnehezülnek a tagjaid, kedved sincs mozdulni, vagy csak. Figyelő tekintet, érzékeny fülek. Várod, hogy történjék valami szokatlan, meglepő, különben így maradsz, ebben a kényelmetlen, de felülírhatatlan pózban, bámulod az üresen robogó idővonatot, amit nem tudsz megállítani.
Jólesik ülni.
Csak ez esik jól.
Kinézel az ablakon.