Spanyolnátha művészeti folyóirat

Gánóczy György

Nyúl vadasan

Szerelmesvers

Kardos Zsófiának

Amikor először voltál,
már tudtam, valamikor leszel.
Összekeveredtek az igeidők,
(Biztosan ezt is én basztam el.)

Hogy zuhanás volt-e, nem tudom már,
nem peregtek az emlékképek, sem az idő
megállt minden ott, ahol. Gerard Depardieu
mondja azt a Zöld kártyában

cherie… Nem, mégsem, Al Pacino
az Egy asszony illatában:
temetted-e valaha arcod tengernyi hajba
és kívántad-e, hogy örökké ott maradj.

Az előttem nyilatkozók bizonyára
nem számoltak azzal az esendőséggel,
hogy egy nő képes hidegre tenni a metafizikát,
mint olyat. Úgy érzi, hogy nem érez.

Én pedig azzal nem számoltam,
hogy valaha is képtelen leszek
kevésbé szeretni mindazért,
amiért mások most már távol vannak.

A kezdetektől kétkedtem abban,
mennyire számít jó ötletnek,
ha a vidéki bunkó gyerek beleszeret
egy summa cum laude elit picsába,

de hát nyitottál egy új mappát, oda került minden,
és azóta is attól fosok, hogy kijelölöd,
nyomsz egy delete-et, és a lomtárból már nem lesz
visszaállítás. Apropó, állítás:

Alkalom szüli a költészetet,
ebben is, mint annyi mindenben, neked volt igazad.
A költő, mint a kertész, gondozza a szavakat,
vár esőre, napra, porhanyóssá teszi a talajt,

és képtelen szembenézni azzal, hogy a teremtés
valaki más privilégiuma, egy fensőbb hatalomé, a nyelvé.
Hát hogy tehetnélek magamévá másképp,
mint hogy ilyeneket írok.

Itt van az ősz, itt van újra, és mint mindig, szép.
Bekerült a szerszám az ólba, a gereblyéhez,
sokasodnak a testen a rőtszínű textilfélék,
és egyre nehezebben férünk egymás nemi szervéhez.

Amíg a völgyben nyílnak a vágyak,
nyelvem nedves ágyékodba rántja az est,
megadatik nekem, részesül benne fél Budapest,
és azt mondod, virágnyelven lekurvázlak.

Monogám vagyok: ami bennem van, másban sosem lesz
különben is féltékenykedni nem a harmadik fél dolga.
Amitől félek, legfeljebb csak az: megvénülünk anélkül,
hogy valaha is szépek lettünk volna

te meg én. Eltűnik, aki ketten voltunk mindig,
és csak az marad, aki én vagyok.
Ebből az énből pedig olyan szinten elegem van,
hogy egyetlen új ablakot sem nyitok.

Mielőtt először voltál, már tudtam, valamikor leszel.
Nem létezők után eljött a jövő idejű,
olyan ez, mint amikor a visszaváltott
üres üvegek ára kiadja egy teli palackét.

Formád gyakran változtattad,
új és új alakot öltve,
más és más testébe bújva,
de én mindig csak beléd voltam szerelmes, édes.