Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kabai Zoltán

Feljegyzések Vírus Völgyéből

feLugossy László: kék pánik kávéház, Szoba Kiadó, Miskolc, 2006

"-Mit látsz, Laca?
-Kicsit halkabban kérdezd, mert nem látok olyan nagyot.
-Mit látsz?
-Egy nagy segget látok!
-Na, hát ez már valami.
-De nem is látom! Lehet, hogy csak hallucinálok!"

 (A.E. Bizottság: Putty Putty)

Amikor először hallottam ezeket a mondatokat, azt gondoltam, hogy milyen szép is ez: mindenki konkrét seggre gondol, s mégis bizonyos, hogy mind más. Ehhez képest feLugossy kék pánik kávéház  c. kötetében azt olvasom a 149.oldalon: „Ha a picsára gondolok, az nekem mindig másmilyen.”. Nos, nemcsak egyénenként változik az elképzelt testrész, hanem az egyed is többféleképpen képzeli el.
Ez a mondat a regény kontextusában kezelve sajnos azt jelenti, hogy az egyed még képes arra, hogy különböző picsákra gondoljon. Azonban egyre kevesebben vannak (vagyunk?) egyedek. Uniformizált minket a piac, a multik, a média. feLugossy nem állítja, hogy egyszerű a dolgunk, sőt részletesen kifejti, hogy milyen küzdelmet (küzdelmeket) folytatott, hogy a hatás alól kivonja magát. Már amennyiben a lírai én itt a szerzővel azonos.
Gyanútlan olvasók figyelmét felhívom, ugyan bátran leírtam, hogy ez a kötet regény (a szerző szerint: „A hülyeség kis könyve…”), de nem lineáris fogalmazású könyvről van szó. Itt minden szó súlyos tartalmakkal terhelt. A szövegfolyam (szerencsésebb talán ennek nevezni) konkrét helyen, a Vírus Völgyében, konkrét időben, a Vakok évében „játszódik”. És még sincs világos történetvezetés, vagy inkább csak ritkán fordul elő ez. Időnként pedig szinte minden mondat külön mesél. Nem fecseg, arra itt nincs idő: mond. Konkrét történeteket mellékszálakkal, azonban szétszálazásra esély sincs. Nagyon kell figyelni, ha nem akarjuk elveszíteni a fonalat. „Ebben a szent pillanatban megcsörrent Brúnó mobiltelefonja és egy újabb információval gazdagodott a férfi a Guanó-ügyirattal kapcsolatban, mert megtudta, hogy partizán nagypapája kapcsolatot tartott fent egy volt FBI-os kasztrált ügynökkel, aki…” (75. o.)
Persze mindez a többletinformáció egyszerre mulatságos és félelmetes is. Hiszen épp ezekben a fölösleges, valójában semmire sem jó adathalmazokban veszítjük el az arcunkat, s alkalmazkodunk ahhoz, hogy nagyobb jelentősége lesz az FBI-os kasztrált mivoltának, mint a telefonhívás valódi tartalmának. A kötet valójában az időt és teret csak mint valami misztikus dimenziót használja. A valódi erőtér a fogyasztás-média-információ hármasára épül. A kötet végigolvasásával teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a hozzánk eljuttatott adathalmazok (legyenek ezek szükségesek, vagy teljesen szükségtelenek) egyetlen célja a manipuláció, a birtoklásra sarkallás. Ennek a hamis mivolta szembeötlő, mégis folyton bedőlünk. (Maga a szerző sem állítja, hogy könnyű lenne ellenállni.) Minden itt van ebben a kötetben, ami ehhez a fogyasztás-alapú élethez szükségeltetik: vonalkód, kávéház, (nem létező) weblapcímek, szövetség, amely szemmel tart. Bölcsességek (252 elvont szövetségi mondat). Mi másra lehet még szükségünk?
Az igazi abszurd, hogy kísérletet teszünk ember mivoltunkat ötvözni a kihívásoknak megfelelő shopping sapiensszel. „A modern élet, és a megalélek frigy vázlata.” (17. o.)
Mindent elfogadunk, még az „ …ortodoxan-pornográf karaoké sztárokat” (20. o.) is.
A könyv nem túl szájbarágós, hacsak épp nem az a konkrét cél, illetve, hogy ez látsszon (56.o.). Vagy akkor, amikor nem bízza a véletlenre ezt az üzenetet, amit fenn fejtegettem (175. o.).
Időnként határozottan érzem az akcióművészt a megfogalmazások mögött. Több alkalommal előfordult, hogy performansz-leírásokhoz hasonló szövegeket olvasunk, szinte kívánják a megvalósítást. Sokrétű, a képekkel szimbiózisban élő szövegfolyam ez, amelyben vannak versek, performansz-leírások, még egy álriport is. Álperformansz, álkönyv? (Közben eszembe jut életem első Boris Vian regénye, a Venyigeszú és a plankton című, amelynek szintén több része is megállná a helyét mint performansz, csak épp a történet követhetőbb, ha nem is logikus.)
A könyvet kézbe véve olyan érzésünk van, hogy valaki igazi könyvet akart kiadni. Bátran ideírhatom (ezt nem mindig lehet megtenni): gondozta a Szoba Kiadó. A miskolci kiadó általam ismert mindhárom kiadványán érzem ezt a komoly igényt a minőségre. A külcsínyben komoly része volt franyo aatoth képeinek, amelyek oly módon szerves részei a szövegtest(ek)nek, hogy a kötet végére érve meglepett, hogy azokat nem feLugossy készítette.
Hát ennyit a hozzáértésemről. Még jó, hogy oda van írva. Annyira logikusnak tűnt, annyira szimbiózisban él a szöveggel, eszembe sem jutott, hogy ez már nem feLugossy.
Több megfejtést nem adok át, kínlódjon meg mindenki maga/szórakozzon mindenki jól vele.*

*A nem kívánt rész kihúzandó!