Spanyolnátha művészeti folyóirat

Okrutay Miklós

Erzsó könyve

Horváth Imre bácsiOkrutay MiklósOkrutay MiklósDédnagymamám, Kovács ErzsébetV. JucikaOláh S. bácsiTóth János

Korábban nem ismertük személyesen egymást. Nem személyesen ismertük egymást. Korábban nem találkoztunk személyesen soha. Nem személyesen találkoztunk korábban. Emlékeink találkoztak, ők ültettek össze bennünket. Egyszer csak ültünk a nappaliban, egyszer egy este ültünk a nappaliban és friss összetalálkozásunk évtizedes múltra visszatekintő gyökereit bogoztuk. A beszélgetés fonalát ott vettük fel, ahol soha el nem ejtettük. Faleveleket sodor a szél egymás mellé látszólag véletlenül, valójában „nincsenek véletlenek”. A szél az élet, a szél búg és mesél, az emlékek elevenek, egy percre összeolvadunk soha nem létezett, mégis élő közös emlékeinkben.

A mesék világa összeköt. Ezek a mesék nem kitalált történetek. Mégis mesék. Ugyanazok, amelyeket sosem meséltek a nagyszülők, inkább megmutatták. Függetlenül attól, hol éltek, ugyanazt mutatták. Nevek, időpontok változhattak. Az állandóság tette egyedivé, a változás olvasztotta egybe a történeteket. Élő mesék. Azok, akiktől származik, akikről szól már régen csak egy bizonyos napon látogatnak hozzánk. Már régen csak bizonyos napon látogatunk hozzájuk. Érdekes, hogy azon a napon egy ilyen történet sem férkőzik a gyertyalángok közelébe. A temetőkben járva más, olykor rémisztőbb mesék sejlenek fel. De ez most nem a sötét romantika ideje. Sötét is van, és sublótba rejtett, lenvásznon szőtt romantika is akad, mégsem szegi kedvünk, ha holtakról emlékezünk.

Ülönk Erzsóval a nappaliban, beszédünk átölel fél évszázadot. Azt mondja nekem egyszer csak, mintegy félmondatában rejtetten: van egy könyvem. Erről szól. Nézzük nagyanyám komódja felett a képeket, s lassan felfejtjük, ez akkor volt, az meg akkor, s jönnek sorra az évek úgy kilencszáztizennégytől negyvenötig. Itt anyám még karonülő, amott már első bálozó, itt a negyvenes évek divatja, amott ünnepi fotózkodás emléke a falusi fotográfus gépéből. Egy biztos: most mindenki büszke. A fotókon ők, a nappaliban én, legbüszkébb Erzsó mellettem. Ő a könyvére. Irigylem, mert érzem, megelőzött, csak ezt ekkor még nem tudom pontosan. Nem tudhatom, mert a könyvet később kapom, ahogy akkor este megígéri. Rögtön átlapozom, látom dédnagyanyám, nagyanyám, sőt számos közeli rokont, ugyanolyanok, az arcuk mégis más. A történetek korrajzok, lehetne az övék is. Emlékszem hadifogságot megjárt nagyapám két kedvenc könyvére. Mesekönyvek: Többsincs királyfi, Ezüst mesekönyv. Nagyapán szerette Benedek Eleket, egyszer látta a képét, azt mondta, ez jó ember, ezt el lehet olvasni. A mesék, fiam, igazak, mondta, csak mindenki elhiszi az ellenkezőjét. Emlékszem, nagyapám mindig szelíd áhítatára, ahogy kimondta: mesekönyv. Templomba már régen nem járt, mesének tartotta ezt is, azt is. Hitt mindkettőben.

Ülünk Erzsóval a nappaliban. Bízunk benne, ez nem többsincs alkalom. Kiállításról jövünk éppen. Közel állnak hozzánk a kiállítások, neki galériája van, nekem is, csak nem az enyém. Az övében levendula illat árad (Levendula Galéria) és olyan, amilyennek a mesékben álmodja. Kiállítjuk a nappaliban lelt fotókat, egymás után beszéljük, hogy volt akkoriban. Kicsit mindketten ott vagyunk, most tudom, ő jobban, de neki van egy könyve, amiben mindig ott lehet, amitől mindig jobban ott lehet. Élő mesék. A könyv fedele, mint az élet, amit mondanak keménynek. Mint a fotókon látható arcok némelyike, nem szigorú, csak ellent áll az időnek. A betáblázottnak. Erzsó könyve épp az időt tartja fogva. Tán ki sem engedi, azért a borító. Azonban, aki ugyanúgy odasodort falevél, gyakran kinyitja, s így az elmúlt idő többedszer is kikéredzkedhet. Aztán mennek egymás kezét fogva, s újra meg újra visszatalálnak a komód fölé, a nappaliba, enyémbe, övébe, másokéba.

Ülünk a nappaliban, Erzsó meséli, hogy jegyezte le a történeteket. Másik mese, még nem keményfedeles, lehet, inkább puhábbra vágyna majd. Ülünk, és én jegyzem, hogy írom meg majd az egészet.

Ez mind úgy történt, ahogy mondom. Aki nem hiszi, járjon utána...

 

Sz. Jánosi Erzsébet

Élő mesék

Révai Digitális Kiadó Kft., Budapest, 2007